tag:blogger.com,1999:blog-35092673330460361612024-03-18T21:20:53.469-07:00Grace Collins írásai" A stílus maga az ember. Jól írni annyi, mint jól gondolkozni, jól érezni és jól kifejezni - egyszerre kell hozzá szellem, lélek és ízlés." :)Gracehttp://www.blogger.com/profile/07349832677003224855noreply@blogger.comBlogger72125tag:blogger.com,1999:blog-3509267333046036161.post-20886115032026285582014-04-06T10:29:00.001-07:002014-04-06T10:29:22.167-07:00Gréé szemével...:)Egy kis személyes, amit meg kell osztanom valakivel, mert a családomat lassan untatom (bár nem mondják :D). Idén, mint tavaly nyáron, újra elkezdtem futni, hiszen nemsokára itt a bikiniszezon, meg amúgy is, a tél mindig nyomokat hagy, ha értitek mire gondolok, és ha elkezdek mozogni, sokkal jobban is érzem magam a bőrömben. (Ez nem csak rám igaz, bizony ám! Akár rád is az lehet, csak elkezdeni nehéz! ;D) Szóval, a mai volt a harmadik alkalom idén, és pozitívan csalódtam - habár kicsit túlbecsültem magam. A kitűzött cél 6 kilométer, habár eddig körülbelül 2,5 volt a maximum idén, és tavaly is csak 3,2, akkor amikor már két hónapja futottam előtte. Hát igen, ezek nem nagy számok, de igenis nagy távolságok valakinek, akinek nem olyan jó az állóképessége, aki mindig is nagydarab kisgyerek volt, soha nem teljesített jól tesiórákon, és ez sokáig elvette a kedvét attól, hogy saját magától, csak úgy az öröm kedvéért sportoljon. Valamikor 12 éves korom környékén kezdett érdekelni a mozgás, amikor már saját magam öltözködtem, és szerettem volna szűk ruhákat hordani, én is úgy kinézni, mint nádszál karcsú osztálytársaim. A súlyom, vagy teljesítményem miatt a környezetemben soha nem ért bántás, ezért inkább a saját hiúságom vett rá arra, hogy foglalkozzak a testemmel. Ekkor kezdtem el zumbázni, ami tényleg abszolút fordulópont az életemben, hiszen futni nem igazán szerettem, de ezzel a mozgásformával alakultam, és a mozgást is megszerettem. Mai napig imádom, de tavaly végre a futás ízére is ráéreztem. Úgy, hogy a saját tempómban, pusztán a magam öröméért és saját magam (néha elég magas) elvárásainak megfelelni vágyásért, és nem egy stopperrel és síppal felszerelkezett tanár figyelő szeme előtt futottam, hamar megszerettem. Idén pedig cél ez a hat kilométer, amiből ma, magamat is meglepve *dobpergés* körülbelül 4-et sikerült lefutnom, amiért igenis büszke vagyok magamra. Mert lehet, hogy annak, aki régen, rendszeresen fut, akinek soha nem volt ezzel gondja, annak ez nem sok, talán egy bemelegítés, de nekem akkor is hatalmas sikerélmény. A végén pedig ki tudja, talán ennek a duplája, triplája is sikerülhet... A cél pedig, az érzés, hogy ha belenézek a tükörbe, büszke legyek arra amit ott látok, és eszembe jusson, mennyi munka van benne... Mert még nagyon sok munka lesz benne, hiszen nem adom fel, a végeredmény csak rajtam áll! És mindenkinek ugyanezt tanácsolom, mert a mozgás jó dolog - nem csak azért, hogy jól nézz ki, hanem, hogy sokáig egészséges is tudj maradni! :)Gracehttp://www.blogger.com/profile/07349832677003224855noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-3509267333046036161.post-75581418892228118532014-02-03T10:55:00.001-08:002014-02-03T10:55:28.262-08:00Novella :)Hát, emberek, rájöttem, az én ihletem titka egy kád forróvíz, egy jó könyv, és néhány jó kis alternatív számocska :D Hosszú idő után novellát írtam, az egészet, egyhuzamban, megállások, hezitálások, hosszú szünetek nélkül, odakoncentrálva, úgy, hogy semmi nem vonta el a figyelmemet.. körülbelül olyan boldog vagyok, hogy éppen csak pezsgőt nem bontok :"D Na jó, nem, de tényleg örülök :D Hátha eljött az áttörés, bár ezt azért lekopogom.*kop-kop* Szóval sok szeretettel, tőlem nektek, remélem tetszeni fog! :DGracehttp://www.blogger.com/profile/07349832677003224855noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3509267333046036161.post-22957237442075650032014-01-23T11:20:00.001-08:002014-01-23T11:20:24.187-08:00Gréé szemével :)<div class="MsoNormal">
Nem értem az embereket. Van, akinek ezer jobb barátja van,
mégis egyedül érzi magát, mert nincsen közte az az egy. Van, akinek mindene
megvan, mégsem boldog, mert egyvalamit hiányol. Van aki szebb szeretne lenni,
van aki gazdagabb, okosabb… Több pénzt, nagyobb házat szeretne. Miért nem
tudunk annak örülni, amink van, és nem amiatt siránkozni, ami nincs? Az élet
nem vár arra, mikor leszünk maradéktalanul boldogok és elégedettek. Talán
sosem. Ki tudja? De ez csak rajtunk múlik. Mi döntjük el, melyiket választjuk:
azt tartjuk számon, mink nincsen, és közben elsiklunk azok mellett a dolgok
mellett, amik az életet szebbé és boldogabbá teszik, vagy azt, amink van,
amivel elégedettek vagyunk, és kiélvezzük ezeknek minden egyes pillanatát.<o:p></o:p></div>
Gracehttp://www.blogger.com/profile/07349832677003224855noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-3509267333046036161.post-70124288997291985562014-01-05T12:12:00.002-08:002014-01-05T12:12:40.598-08:00Új év, új én!Na jó, azért nem egészen. Nem fogadtam drasztikus megújulást, nem akarok teljesen szembefordulni azzal, aki eddig voltam, sőt, változni sem akarok (na jó, egy picit fogyni, de ez teljesen mellékes :D) VISZONT változtatni akarok ezen a blogon :D Nem az egészen, csak mondjuk a frissítések gyakoriságán... az új évben többet szeretnék írni, mert tudom, hogy van bennem olyan történet, gondolat, vers, amit nem osztottam meg veletek ebben a közel fél évben, és érzem, hogy hiányzik. Nos, azét amíg nem frissítettem a blogot, írni addig is írtam, igaz csak verseket, és kárpótlásul (húha, ezt nem is mondtam... néhány vers egy fél év kihagyásért? Elbújok a sarokba...) a kihagyott hónapokért, meg is kapjátok őket :)) Szóval az új évben írni fogok, minél többet, és remélem olvasni is fogjátok... de ha nem, az sem baj.. akkor ez lesz az én virtuális fiókom. Rájöttem, hogy elsősorban saját magamnak kell megfelelnem, mindenki más csak ezután következik :) Vannak már terveim, a most folyamatban lévő dolgaimmal is, szóval hajrá én! :DDD Ezúton (kicsit megkésve) szeretnék nektek Boldog Új Évet Kívánni, remélem jól vagytok, mindenki kipihente a szilvesztert, és újult erővel ugrik fejest az új esztendő nyújtotta örömökbe, mert az élet szép, mi meg egyszer élünk! :DDGracehttp://www.blogger.com/profile/07349832677003224855noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-3509267333046036161.post-66776912274309070862013-09-21T05:34:00.000-07:002013-09-21T05:34:17.489-07:00Vers, egyperces, helyzetjelentés :)Sziasztok! Felháborítóan régen jelentkeztem, tudom, de hát, a nyáron nem írtam annyit, amennyit szerettem volna, most meg itt az ősz, sulikezdés egy új helyen, nem nagyon van időm és energiám írni és blogolni. Persze azért akad egy pár (és pont egy pár, mert kettő!) meglepi a tarsolyomban! :)) Szóval egy verset és egy egypercest hoztam nektek, sok szeretettel! :))<br />
<br />
Ím a vers:<br />
<br />
<div class="MsoNormal">
<b>Rohanás</b><o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
<div class="MsoNormal">
Suhan el mellettem a táj,<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
Szünet nélküli rohanás.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
Kopognak a cipősarkak a betonon,<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
Idegen arcok a vonaton. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
<div class="MsoNormal">
Rohan a busz, és rohan a tömeg, <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
Rohan ki fiatal, és rohan, ki öreg, <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
Rohanva él a nép, <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
Rohan a város, meg nem áll a kép. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
<div class="MsoNormal">
Bárhova nézek rohanó emberek, <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
Arcokba nézek, elmosódott szemek.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
Szürke betoncsík az útpadka csupán, <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
Rohanok én is a többiek után. <o:p></o:p></div>
<br />
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
<div class="MsoNormal">
<o:p>És az egyperces: </o:p></div>
<div class="MsoNormal">
<o:p><br /></o:p></div>
<b>Tükör</b><br />
<br />
<div class="MsoNormal">
Magas sarkú, szegecses csizmájának sarka minden lépésnél
önérzetesen koppant az iskola folyosóján. Hosszú, vörös haja, lágyan omlott a
hátára, s a dugóhúzószerű hullámok minden emelkedésnél rugózva pattantak fel és
alá. Amerre járt, a lányok irigykedve, a fiúk elismerően pillantottak rá,
megannyi ember mosolyogva integetett neki. Mindenki ismerte. Népszerű volt,
csillogó. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
Egy magas, sötét hajú fiú nyitott neki ajtót. Annyira
megszokta már, hogy évek óta nem nyitotta ki magának. A zebrán körbe sem nézve
rohant át az úttesten, s kifelé indult a belvárosból. Elhagyta a csillogó
kirakatokat, a forgalmas utcákat. Sötétedett, az utcai lámpák már égtek. Ő
pedig oda igyekezett, ahova épeszű ember be sem teszi a lábát ilyenkor. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
A sikátorban sötét volt, itt nem égtek a lámpák. A távolban
egy sötét alak lopva körülnézett, majd orrához emelte a kezét. Cipőjének
kopogása ritmusosan törte meg a sűrű csendet. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
Valaki elkapta a csuklóját. A kapucnis alak magához rántja,
arcát elnyeli a sötétség. Belemarkol a sűrű vörös hajzuhatagba, másik kezével
pedig a sliccéhez nyúl. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
A tizenöt centis sarok teljes erőből belefúródik a
lábfejébe, aztán egy térdet érez az ágyékában. Elengedi a csuklót, amelyet
eddig fogott, a lány pedig arrébb siet. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
Pár méterrel arrébb leporolja magát, és folytatja útját.
Végre fellép az egyik málló lépcsőre. Beletúr a táskájába, és kulcsot vesz elő.
Belecsúsztatja a zárba, és az ajtó csikorogva kitárul, ő pedig belép. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
Megszabadul a csizmától és a kabáttól, aztán a fürdőszobába
siet. Vizet locsol az arcára, és nézi, hogyan folyik le a fekete festék
patakokban az arcán. Most nem csillog. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
A vízből a hajára is jut, csapzottan omlik lefelé, mint izzó
lávafolyam. <o:p></o:p></div>
<br />
<div class="MsoNormal">
Belenéz a tükörbe. Ő csak egy lányt lát. Egy lányt, aki
megtört, akinek már minden mindegy. Egy lányt, aki túl sokat küzdött már az
életében. Egy lányt, aki minden nap megfogadja, hogy nem harcol tovább, és aki
mégis minden nap foggal körömmel küzd. Egy lányt, akinek száz másik irigyli az
életét. Pedig ha tudnák…<o:p></o:p></div>
Gracehttp://www.blogger.com/profile/07349832677003224855noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3509267333046036161.post-72044838015222387922013-07-13T03:37:00.003-07:002013-07-13T03:37:36.704-07:00Egyperces :)Ma délelőtt, mint derült égből villámcsapás jött ennek az egypercesnek az ötlete. Az első mondatok alattomosan bekúsztak a fejembe, és nem hagytak békén addig, amíg be nem kapcsoltam a számítógépem, és be nem gépeltem őket. Aztán pedig jött az egész magától. Régen volt már ilyen spontán ihletem, úgyhogy örülök neki. Nos, akkor íme a szokásosnál jóval hosszabb egyperces. Jó szórakozást! :)<br />
<br />
<br />
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
<div class="MsoNormal">
Egymás mellett feküdtünk a nagy franciaágyán. Nem szólalt
meg, ami nála szokatlan volt, hiszen általában be nem állt a szája. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoListParagraph" style="mso-list: l0 level1 lfo1; text-indent: -18.0pt;">
<!--[if !supportLists]-->-<span style="font-size: 7pt;"> </span><span style="font-size: 7pt; text-indent: -18pt;"> - </span><span style="text-indent: -18pt;">Csak nem valami csaj?</span></div>
<div class="MsoListParagraph" style="mso-list: l0 level1 lfo1; text-indent: -18.0pt;">
<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
Rám pillantott azzal az áthatóan barna szemével, majd újra a
plafont kezdte bámulni. Karja csupán néhány centire feküdt az enyémtől, éreztem
ideges vibrálását.</div>
<div class="MsoNormal">
<o:p></o:p></div>
<div class="MsoListParagraph" style="mso-list: l0 level1 lfo1; text-indent: -18.0pt;">
<!--[if !supportLists]-->-<span style="font-size: 7pt;"> - </span><!--[endif]-->Úgy is mondhatjuk.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
Elfordítottam a fejem. Még mindig a plafont bámulta,
amelyről milliónyi foszforeszkáló csillag ragyogott vissza rá, noha még csak
délután volt, de a szobában félhomály. Ezeket hatodikos korában, a csillagász
korszakában rakta fel…</div>
<div class="MsoNormal">
<o:p></o:p></div>
<div class="MsoListParagraph" style="mso-list: l0 level1 lfo1; text-indent: -18.0pt;">
<!--[if !supportLists]-->-<span style="font-size: 7pt;"> - </span><!--[endif]-->Ismerem?<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
Újra rám nézett. A tekintetében volt valami furcsa, valami,
amit nem tudtam hová tenni.</div>
<div class="MsoNormal">
<o:p></o:p></div>
<div class="MsoListParagraph" style="mso-list: l0 level1 lfo1; text-indent: -18.0pt;">
<!--[if !supportLists]-->-<span style="font-size: 7pt;"> - </span><!--[endif]-->Szerintem te a legjobban.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
Végigpörgettem magamban azoknak a listáját, akit én ismerek
a legjobban. Az első helyen ő volt, természetesen. Aztán Lexa… és a lista
végére is értünk. Hirtelen fellöktem magam, a könyökömre támaszkodtam, és onnan
néztem rá felvont szemöldökkel.</div>
<div class="MsoNormal">
<o:p></o:p></div>
<div class="MsoListParagraph" style="mso-list: l0 level1 lfo1; text-indent: -18.0pt;">
<!--[if !supportLists]-->-<span style="font-size: 7pt;"> - </span><!--[endif]-->Alexa? Te belezúgtál Lexába?<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
Megütközve nézett rám, én pedig elbizonytalanodtam. Akkor
ki?<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
Ő is fellökte magát ugyanabba a pozícióba mint én, aztán
közelebb hajolt. Éreztem mentol illatú leheletét, és a meztelen felsőtestéből
áradó forróságot.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoListParagraph" style="mso-list: l0 level1 lfo1; text-indent: -18.0pt;">
<!--[if !supportLists]-->-<span style="font-size: 7pt;"> - </span><!--[endif]-->Nem Lexa az – Megkönnyebbültem – Hanem te.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
Láttam, hogy közeledik felém, de a sokktól fel sem fogtam mi
következik. Már éreztem, hogy a szája a számon van, amikor rájöttem, hogy meg
akar csókolni. Felemeltem a kezem, és meglöktem a mellkasát. Lendületből. A
csattanás magamhoz térített. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoListParagraph" style="mso-list: l0 level1 lfo1; text-indent: -18.0pt;">
<!--[if !supportLists]-->-<span style="font-size: 7pt;"> - </span><!--[endif]-->Marci, nem!<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
Megbántott tekintetétől összeszorult a szívem, de nem
tehettem ezt vele. Mert én nem szerettem úgy. Amióta az eszemet tudom
szomszédok voltunk. Kisgyermekként sokat játszottunk együtt, mindent tudtunk a
másikról. Aztán kamaszkorunkban volt egy időszak, amikor mindketten a saját
utunkat jártuk, utána újra egymásra találtunk. De csak barátok voltunk.
Legalábbis én mindig ezt hittem, de ahogy a szemébe néztem, kezdtem kételkedni.
Őszintén szomorú volt.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoListParagraph" style="mso-list: l0 level1 lfo1; text-indent: -18.0pt;">
<!--[if !supportLists]-->-<span style="font-size: 7pt;"> - </span><!--[endif]-->Miért?<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
Egy egyszerű kérdést tett fel, de nekem nehezemre esett
válaszolni. Tudtam, minden szavammal megsebzem majd, de muszáj voltam
magyarázatot adni. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoListParagraph" style="mso-list: l0 level1 lfo1; text-indent: -18.0pt;">
<!--[if !supportLists]-->-<span style="font-size: 7pt;"> - </span><!--[endif]-->Marci, én… nagyon szeretlek téged, és ezt te is
tudod. De nem vagyok beléd szerelmes. Ha most megengedem, hogy megcsókolj, ha
megadom az esélyt, hogy reménykedj, önző dög lennék, mert a végén úgyis neked
fájna. Tudom, hogy így is fáj, de meg kell értened. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
Mélyen a szemébe néztem. Viszonozta a pillantásom. A kezéért
nyúltam. Nem húzta el, engedte, hogy az ujjaiba fűzzem a sajátjaimat. Még
mindig nem szólalt meg, csak nézett, azokkal a mélybarna szemekkel, sötétbarna,
enyhén hullámos hajának egy tincse a szemébe hullt. Máskor habozás nélkül
arrébb simítottam volna, de már így is fogtam a kezét, és jelen szituációban
azt hiszem ez volt a maximum, amitől még nem vesztik hitelüket a szavaim. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoListParagraphCxSpFirst" style="mso-list: l0 level1 lfo1; text-indent: -18.0pt;">
<!--[if !supportLists]-->-<span style="font-size: 7pt;"> - </span><!--[endif]-->Nézd, ez nekem is fáj, mert látom a szemeden,
hogy megbántottalak. De hidd el, rosszabb lett volna, ha csak hitegetlek, és
közben nem érzem irántad ugyanazt, mint amit te…<o:p></o:p></div>
<div class="MsoListParagraphCxSpMiddle" style="mso-list: l0 level1 lfo1; text-indent: -18.0pt;">
<!--[if !supportLists]-->-<span style="font-size: 7pt;"> - </span><!--[endif]-->Sssh. Felfogtam, Szabina. Minden egyes szavadat
felfogtam. És megértem. Nem akarlak elveszíteni a hülyeségem miatt. Felejtsük
el, rendben? – rám villantott egy édes mosolyt. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoListParagraphCxSpMiddle" style="mso-list: l0 level1 lfo1; text-indent: -18.0pt;">
<!--[if !supportLists]-->-<span style="font-size: 7pt;"> - </span><!--[endif]-->Nem volt hülyeség – lesütöttem a szemem. – De
rendben. Ha neked nem gond.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoListParagraphCxSpLast" style="mso-list: l0 level1 lfo1; text-indent: -18.0pt;">
<!--[if !supportLists]-->-<span style="font-size: 7pt;"> - </span>Nem. Majd megtanulom elfojtani. – még mindig
mosolygott, de nekem összeszorult a szívem. <o:p></o:p></div>
<br />
<div class="MsoNormal">
Nem tudom, mennyire vághattam gyászos képet, de
összekulcsolt kezeinknél fogva a mellkasára vont. Ismerős helyzet volt, sokszor
beszélgettünk így. Érzelmekről, pasikról, csajokról, egymásról. Most nem
beszélgettünk, mégis megnyugtató volt. Mert ez azt jelentette, hogy nem
haragszik, hanem elfogadja a helyzetet. </div>
<div class="MsoNormal">
Nehéz lesz, neki is, és nekem is, de
elég erős hozzá a barátságunk, hogy átvészelje. Aztán, remélem, hogy jön majd
egy lány, aki elfeledtet engem vele, és én megmaradok annak, aki voltam. A
legjobb barát a szomszédból – aki történetesen lány. <o:p></o:p></div>
Gracehttp://www.blogger.com/profile/07349832677003224855noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3509267333046036161.post-30310682051829217942013-07-02T06:34:00.000-07:002013-07-02T06:34:33.595-07:00Egyperces :)Újabb egyperces született, kicsit dühös, kicsit fájdalmas :) Fogadjátok szeretettel! :)<br />
<br />
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
<div class="MsoNormal">
Fénykép<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
<br />
<div class="MsoNormal">
Bámultam a képre, az érzéseim kavarogtak. Dühös voltam,
csalódott, de közben… közben éreztem azt a furcsa érzést. Amikor a szívem majd
szétszakad, mert annyira szeret, mindhiába. Egyre csak néztem a képet.
Tartottam a kezemben, és éreztem, ahogy megremeg a térdem. Az asztalba
kapaszkodtam, majd lassan leereszkedtem az ágyra. Megeredt a könnyem, és már
nem tudom miért sírtam. Nem a düh könnyei voltak, nem is a csalódottságé. A
szerelem könnyei voltak, a mély, mindent elsöprő szerelemé, amely idővel talán
megfakul, de el nem múlik soha teljesen. Döbbenten néztem a fényképen lefolyó
sós cseppet, és nem értettem magam. Sosem volt az enyém. Akkor? Miért fáj úgy
újra látni? Miért fáj, hogy jobban néz ki mint valaha? Miért érzem nyomorultul
magam, mert tudom, hogy soha nem lehet az enyém? Miért érzem azt, hogy
elszalasztottam egy lehetőséget, hogy volt egy esélyem, amit eljátszottam, és
soha nem lesz már több? Lehet, hogy ez az igazság. Talán. Vagy talán csak
túlreagáltam. Ez csak egy fénykép. Egy átkozott kis papírdarab, ami a sosem
volt boldogságra emlékeztet. Vele. <o:p></o:p></div>
Gracehttp://www.blogger.com/profile/07349832677003224855noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3509267333046036161.post-77990905729292029902013-07-02T06:29:00.000-07:002013-07-02T06:29:07.632-07:00Vers :)Idén elballagtam az általánosból, és erről, vagyis ehhez, vers is született :) A Verseim menüpont alatt már meg is találjátok! :)Gracehttp://www.blogger.com/profile/07349832677003224855noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3509267333046036161.post-73761429724897647152013-06-28T02:32:00.000-07:002013-06-28T02:32:36.870-07:00Bloglovin'. What is this?Nos, nem tudom hallottátok e már, kedves Rendszeres Olvasóim, hogy július elsejétől megszűnik a Google Reader alkalmazás, mellyel eddig követni tudtátok a blogomat, és láthattátok a frissítéseket. Én is nemrég olvastam az információt, és nagy szemekkel néztem a képernyőre, hogy WTF?<br />
Azonban nem kell megijedni, mert van pótlása ennek a funkciónak, mégpedig egyetlen nagy felületen. (<a href="http://www.bloglovin.com/">www.bloglovin.com</a>) Itt nem kell mást tennetek, mint rákattintani a nagy kék dobozban lévő feliratra, miszerint Join Bloglovin, és máris regisztrálhattok akár a facebookos felhasználótokkal, akár a blogspotos e-mail címetekkel. Ez utóbbi azért célszerűbb, mert az e-mailes visszaigazolás után így könnyedén importálhatjátok a Google Reader fiókotokon követett összes blogot :))<br />
Ne feledjétek, július 1-ig van időtök átmenteni a követett blogjaitokat, különben elvesznek az éterben, és keresgélhetitek őket egyesével.<br />
További szép napot, sok napsütést, napsugaras jókedvet és boldogságot, puszi nektek :))Gracehttp://www.blogger.com/profile/07349832677003224855noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3509267333046036161.post-63369711088803195952013-06-27T05:13:00.001-07:002013-06-27T05:13:10.253-07:00Spontán :)Na, sziasztok! Itt a nyár, ha most ez éppen nem is látszik az időjáráson, ami azt jelenti, hogy rám szakadt egy csomó szabadidő. Ehhez jön egy új laptop, és ha minden jól megy ihlet is, ami egyenesen vezet az íráshoz :D Legalábbis ez a terv, aztán remélem, hogy be is jön :) Tudom, hogy nem igazán aktívkodok mostanság, nem is csodálom, ha kiábrándultatok belőlem, de ha még nem, akkor remélem ezután sem fogtok, mert tényleg szeretnék többet írni ezen a nyáron. Mindenesetre jó nyári szünetet, akiknek nincsen, azoknak pedig kitartást a munkához, valamint napos időt, és még naposabb kedvet kívánok mindenkinek! :))Gracehttp://www.blogger.com/profile/07349832677003224855noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3509267333046036161.post-30755590112452475862013-06-12T08:41:00.001-07:002013-06-12T08:41:44.471-07:00Versek :)Nem igazán szeretek s*gget (bocsánat a kifejezésért) csinálni a számból, de most mégis megteszem :) Először úgy gondoltam, ez a vers túl személyes ahhoz, hogy kirakjam ide, ezért azt mondtam nem fogom. Azonban arra jutottam, hogy aki tudja, hogy kinek szól, az valószínűleg tőlem tudja, azért mert megbízom benne, aki pedig nem ismer, és nem tudja, annak ez csak egy vers, ami vagy tetszik neki, vagy nem, vagy indít benne érzéseket, vagy nem, és vagy egy kicsit magára ismer benne - vagy nem :))) Szóval íme egy őszinte vallomás, egy vers, "Egy régi szerelem emléke". :))Gracehttp://www.blogger.com/profile/07349832677003224855noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3509267333046036161.post-88490111949938637002013-03-22T08:26:00.000-07:002013-03-22T08:26:10.676-07:00Tereprendezés és novella :)Hát, szóval tereprendezés. Ez annyit tesz, hogy egy kis változás lesz, de csak annyi, hogy mostantól a lap tetejére kerülnek majd a friss novellák és versek, nem pedig a lap aljára, így könnyebb lesz megtalálni őket :))<div>
<br /></div>
<div>
Éééééés novella, gyors rajzhoz gyors novella :) Itt a rajz, a novella pedig szokott helyén, a Novellák menüpont alatt :) Véleményekre, mint mindig, most is nagyon kíváncsi vagyok, kommentáljatok bátran! :)<br /><br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiLmSnDE6PGOCXU1qbSo5mNphyphenhyphenAUgjFj48FOolrSc2fj3OgW0hmIV7LpNMwWjWU9H-ze-lqyZjb4fp8RTtsEvmBcQ_FceXz_w0zbyqP6N91apLxag7Mt2SAi7Ne5UDQ5ELX0cQ-U6DMAfU/s1600/DSC_0056.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiLmSnDE6PGOCXU1qbSo5mNphyphenhyphenAUgjFj48FOolrSc2fj3OgW0hmIV7LpNMwWjWU9H-ze-lqyZjb4fp8RTtsEvmBcQ_FceXz_w0zbyqP6N91apLxag7Mt2SAi7Ne5UDQ5ELX0cQ-U6DMAfU/s320/DSC_0056.jpg" width="240" /></a></div>
Gracehttp://www.blogger.com/profile/07349832677003224855noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3509267333046036161.post-57781969224654701872013-03-08T07:07:00.001-08:002013-03-08T07:07:51.525-08:00Novella :)Lehet, hogy ez a novella sablon lett egy picit, de sosem írtam még ilyet :) Azért fogadjátok sok szeretettel. A címe: Veszett ügy :)Gracehttp://www.blogger.com/profile/07349832677003224855noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3509267333046036161.post-66194864622395491572013-03-05T11:24:00.000-08:002013-03-05T11:24:32.934-08:00Egyperces :)Sarah Dessen Altatódal című regénye megihletett :) Aki olvasta az tudja miért, aki pedig nem, az olvassa úgy, mintha nem is mondtam volna semmit sem, és ez egy mindentől független újabb egyperces lenne! Vagy így, vagy úgy, de jó olvasást! :))<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
Trey megpendítette a gitárját, és a fiúk már játszottak is. Néztem, ahogy ujjatlan pólóikban hullámzanak az izmaik, amikor a hangszereket nyúzzák, hogy arcukra kiül a koncentráció. Rex utasításokat kiabált a mikrofon mellé, majd amikor mindent megfelelőnek talált odalépett, és elégedetten kezdett énekelni.<br />
Mindezzel csak annyi volt a baj, hogy rém hamisak voltak. Trey folyamatosan elrontotta az akkordokat, sosem jó húrt fogott le, és mindig legalább harminc másodperces késésben volt, már ha éppen eltalálta a számot, amit játszani szerettek volna. Luc hobbidobos volt, sohasem tanulta sehol, de még az interneten is lusta volt megnézni, ebből következett, hogy egyáltalán nem értett hozzá, csak időnként leütött pár taktust, és részéről befejezte a hozzájárulást az "együttes" munkájához. Rex pedig... hát, Rex iszonyatosan hamisan énekelt. Tulajdonképpen én magam sem értettem, hogy miért nem szakadt még be a dobhártyám az elképesztő hangerőn üvöltő virnyákolástól.<br />
De legalább ők élvezték.<br />
Három hasonlóan idegtépő szám után leizzadva, mosolyogva léptek hozzám.<br />
- Na? Milyen volt?<br />
- Hát, fiúk, őszinte leszek. Borzalmas.<br />
- Ne már Gina, te nem érted az igazi zenét!<br />
- Hát ez lehet...<br />
Rex hanyagul átdobta a karját a vállamon.<br />
- Ginaaaaa, csak nem volt ez olyan roooossz...<br />
- De bizony. Nagggggyon rossz volt. Hallgatni is alig bírtam! - vigyorogtam rá, majd mielőtt még megsértődhetett volna, gyors csókot nyomtam az ajkára.<br />
- Na EZ, nem volt rossz - vigyorogtam tovább szemtelenül, majd lepattantam az egyik használaton kívüli erősítőről amin addig kucorogtam.<br />
- Inkább gyűjtsetek bélyeget skacok!<br />
Azzal nevetve kifordultam a garázsból, miközben hallgathattam a sértődött füttykoncertet, és a Rex zenei analfabéta barátnőjéről szóló beszólásokat...<br />
Gracehttp://www.blogger.com/profile/07349832677003224855noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3509267333046036161.post-23981466832635939442013-02-14T04:35:00.001-08:002013-02-14T04:35:18.452-08:00Egyperces :))Khm, ehhez az egyperceshez nem fűzok kommentárt. Aki érti, érti, aki nem, nem, de ezt le kellett most írnom :)) Nem írtam még ilyen témában, ez ilyen "csajos" dolog, de nem romantikus, és köze sincs a Valentin naphoz (azért ennyit mégis fűzök :)) Nagyon várom a véleményeteket! :D<br />
<br />
<br />
<br />
Sóhajtva az ölembe ejtettem a könyvet, majd a hátsó borítóra meredve megeredtek a könnyeim. Ez már csak azért is furcsa volt, mert a könyv happy end-del zárult. Szipogva lapoztam vissza az utolsó oldalakat, és olvastam el további háromszor. Most már zokogtam.<br />
Hangos csuklásokkal lerúgtam magamról a takarót, majd felálltam, és az asztalomhoz botorkáltam. Mikor megtaláltam az asztal szélét, nagy lendülettel zsebkendőért nyúltam, amivel sikerült levernem az olvasólámpámat. Hogy hova? Természetesen a lábujjamra. Az egész szobámat sötétség borította el. Ekkor már vakon próbáltam zsebkendőt elvenni, miközben az arcomon még mindig csorgott a könny, de most már a lábujjamba nyilalló éles fájdalomtól.<br />
A következő pillanatban a lábam zsinórba akadt, én pedig kétségbeesetten próbáltam kiszabadítani, amivel persze csak annyit értem el, hogy még jobban belegabalyodtam, miközben semmit nem láttam. Dühösen rúgtam egyet a levegőbe, mire a tettes (a telefontöltőm madzagja) letekeredett a lábamról. Igen, csakhogy a telefonom átrepült a szobán. Nekem pedig még mindig nem volt zsebkendőm.<br />
Most már mérgesen, kiabálva, könnymaszatos arccal rugdostam az asztalt. A francba az egésszel!<br />
Lámpa kattant, mire abbahagytam a tombolást, és szaporán levegőt véve, de már lenyugodva néztem az ajtóban álló, kócos, pizsamás férfira. Az apámra. Ja igen, mert mindez hajnali kettőkor történt.<br />
- Valami baj van?<br />
- Khm... lány vagyok.<br />
- És?<br />
- És.<br />
Apu a falon lévő naptárra nézett. És igen, bejött. A mai nap pirossal bekarikázva.<br />
Gracehttp://www.blogger.com/profile/07349832677003224855noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-3509267333046036161.post-70458438730048649532013-01-27T10:46:00.000-08:002013-01-27T10:46:40.282-08:00Helyzetjelentés :DHelló mindenki! Itt az új év (jó tudom, fáziskésés, mert az első hónap mindjárt eltelik, de na :D), miegymás, megy a hajtás... Lezárták a féléveket, túl vagyok(unk?) a központin, már csak azok a fránya szóbelik jönnek :)) Szóval van most dolgom bőven, de nem ez a fő oka annak, hogy eltűntem. Ugyanis sajnos időm az akadna, de nincsen ihletem írni. Legalábbis a két regényt... Most gőzerővel gondolkozom a folytatásokon, és amint kitaláltam hogyan és mint legyen, meg is írom. AMINT kitaláltam. Addig novellát és verset írok, mind a kettő pályázatra fog menni, illetve a vers már ment, de visszajelzést még nem kaptam... khm, igen érdekes. Remélem a novellával szerencsésebb leszek :)) Már ha elkészül határidőre... Nos, ha nem (márpedig szeretném) azért ide mindenképpen felrakom, mert ezt most szeretem írni, és szeretném majd megosztani is veletek :)) Szóval ez van velem mostanság, ha újság lesz, jelentkezem :D Addig is jó munkát, pihenést, tanulást miegymást nektek :)!Gracehttp://www.blogger.com/profile/07349832677003224855noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3509267333046036161.post-76948631710184137332012-12-23T04:21:00.002-08:002012-12-23T04:21:41.072-08:00Advent negyedik vasárnapja - Karácsonyváró meglepetés Nektek! :) 4. egyben befejező részNos, elérkezett a várva várt Negyedik Vasárnap. Bizony, holnap már Szenteste, itt a Karácsony. Nálunk már mézeskalácsillat lengi be a lakást, és a díszek is felkerültek, noha még nem a fára, de az ajtókra és ablakokra már mindenképpen. Szóval ezen a borongós, hideg vasárnap délutánon meghoztam reményeim szerint szívmelengető karácsonyi történetem negyedik, egyben utolsó részét, amellyel befejeződik Lydia és Sharon karácsonyi története. Remélem tetszett ez a kis ötletem egyébként, és úgy egyébként is szívesen látogattátok a blogomat egész évben. Nagyon örülök az immáron 6 rendszeres olvasómnak, köszönöm nektek, hogy bizalmat szavaztatok nekem! Szintén nagyon köszönöm a sok pozitív visszajelzést, ami nagyon sokszor adott erőt és önbizalmat ahhoz, hogy folytassam. Tudom, hogy nem voltam valami nagyon aktív, de nézzétek ezt el, nekem nem megy olyan gyorsan az írás :) Igyekszem a jövő évben is a kedvetekben járni, és sok érdekes történetet, és verset kitalálni! Addig is kívánok Nektek Békés Boldog Karácsonyi Ünnepeket, és Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet! Most pedig jöjjön a novella befejező része (jó hoszúúúúú lett), de előtte engedjetek meg egy szerintem nagyon szép karácsonyi idézetet, ami még ide is vág egy kicsit :)<br /><br />" Ne a hóban, csillagokban,<br />
Ne ünnepi foszlós kalácson,<br />
Ne díszített fákon, hanem<br />
A szívekben legyen Karácsony! "<br />
<br />
---<br />
<br />
<br />
<br />
Sharon az ablakon bámult kifelé. A szálló meleg volt ugyan, de fájóan személytelen. Lepillantott a kezében fogott kicsorbult bögrére, és a benne gőzölgő forró teára, amiről rögtön eszébe jutott Lydia, és az, hogy most őt is elveszítette, hiszen itt sosem fogja megtalálni. Néhány hete voltak a szállóban, nagyon sok emberrel összezsúfolva. Egyre közeledett a karácsony, ami Sharonban egy letűnt élet emlékkockáit elevenítette meg. Orrában érezte a fenyőgyanta semmihez sem fogható illatát, és elfogta az a "karácsony-előtti-érzés" ami minden évben ilyenkor.<br />
Odakint szakadatlanul esett a hó, a hideg gyönyörű jégvirágokat rajzolt az ablakra. Talán ez volt mostani életben a legszebb dolog. A jégvirág... Milyen bonyolult, milyen tökéletes, milyen szép... A természet egy fenséges alkotása. A téli táj legszebb dísze. Ott ült, és nézte a jégvirágot. Közben azonban különös alakot vett észre a ködben.<br />
Egy kis alak. Vékony testén fekete szövetkabát, fején szőrös kapucni. Lábán magas sarkú, drágának tűnő csizma, formás lábaira szűk farmer tapad. Sötétbarna kesztyűs kezével a kapu kilincsébe kapaszkodik, és erőlködve próbálja kinyitni azt. Sharon az elmúlt hetekben már kitapasztalta, hogy nagyon nehezen nyílik a rozsdás, öreg vaskapu. Érdeklődve figyelte az alakot, és hatalmába kerítette az érzés. Az érzés, amit akkor érzünk, ha ismerős közeledik felénk...<br />
Istenem! Megtalált!<br />
Sharon majd kibújt a bőréből örömében. Aztán valaki a fekete kabátos alak mellé lépett, és egyetlen mozdulattal kinyitotta a kaput. Ez az alak magas volt, és széles vállai voltak. Hosszú, barna kabát volt rajta, kesztyű, és meleg sapka bélelt fülrésszel. Sharon levegő után kapkodott.<br />
A két alak gyors léptekkel közeledett az ajtó felé, ahol Miranda a segélyszervezet egyik tagja fogadta őket. Innentől Sharon semmit nem látott, de gyomra görcsbe rándult az izgatott várakozástól.<br />
Aztán kinyílt a szoba ajtaja, és belépett rajta az átfagyott kapucnis alak, nyomában a sapkás férfival. Lydia levette a kapucniját, és megrázta sötét fürtjeit. Sharon lerakta a bögrét, ledobta magáról a takarót, és a nyakába vetette magát.<br />
- Azt hittem soha nem látlak többet!<br />
- Én is. Tudod milyen nehéz volt megtalálni?!<br />
- Ne haragudj... De a meleg és száraz otthonra ami ráadásul ingyen van nem mondhattunk nemet...<br />
- Ne mentegetőzz már, persze, hogy nem. De megtalálni akkor is nehéz volt!<br />
Nevetve engedték el egymást, arcuk csak úgy ragyogott a viszontlátás örömétől.<br />
- Hoztam neked valakit, akivel azt hiszem már nagyon régen találkoznod kellett volna...<br />
Sharon a férfire nézett. Persze, megismerte. Ezer közül is megismerte volna, hiszen a saját arca nézett vissza rá. Az elmúlt egy évben csak az ő fényképei nyújtottak számára egy kis kapaszkodót, bár rettenetesen dühös is volt rá. Most minden érzése egyszerre tört rá, majdnem fulladozott tőlük.<br />
Ugyanis nem más állt előtte mint az édesapja.<br />
- Nos, akkor én azt hiszem most kimegyek, és kérek egy bögre teát, eléggé átfagytam odakint... - azzal Lydia behúzta az ajtót.<br />
Nem maradtak egyedül, korántsem, de senki nem volt hallótávolságon belül a szobában, ők pedig mindketten csendes emberek voltak. Persze, hiszen egyik örökölte a másiktól. Most pedig a szokottnál is halkabban beszéltek.<br />
- Nos, szia.<br />
Nos, igen apa. Egy év után nincs is jobb kezdés egy sziánál. -gondolta Sharon. Nem válaszolt rá.<br />
- Nézd, tudom, hogy haragszol rám. Minden okod meg is van rá, és én csak annyit kérek most tőled, hogy hallgass meg. Rendben?<br />
Sharon csak bólintott, torkát fojtogatta valami, ami nem engedte ki a hangokat. Leült a kanapéra, és a vele szemben levő fotelre intett. Apja leült, levette a sapkáját és a kabátját, majd megköszörülte a torkát. Láthatóan feszengett.<br />
- Szóval, már egy éve. Régen volt... De remélem tudod, hogy bár nem láttuk egymást, te mindig is az én kicsi lányom voltál. Sok mindent megbántam az elmúlt egy évben. Megváltoztam, Sharon. Nem tudom, elhiszed e amit mondok neked. Tudod, akkor amikor elmentem nagyon dühös voltam. Nem rád, és azt hiszem nem is anyádra igazán, hanem az egsz világra, a helyzetre, és legfőképpen magamra, amiért nem tudom megoldani, és nem tudom kézben tartani a dolgokat. Hogy nem tudok anyádnak elegendő támaszt nyújtani, és rólad sem gondoskodom elég jól... Ezért úgy döntöttem mindkettőtöknek jobb lesz nélkülem. Ma már belátom ez nagy hüyleség volt a részemről, és hidd el, hogy akkor sem volt könnyű döntés. Minden egyes percben hiányoztatok. Anyád is, de te legfőképpen. Először csak autókáztam, kiadtam a dühömet. Aztán volt egy kis karambolom, de semmi különös, nem történt semmi bajom. A kocsim viszont eléggé összetört, de még ment. Pont fordítva mint én... ő kívülről volt roncs, és belül rendben volt. Én kívülről voltam rendben, de valami emésztett belülről...<br />
Sharon hallgatta amit az apja mondott, és szemében a düh, a megbántottság, a csalódás, és valahol, bár még magának se vallotta be a megkönnyebbülés könnyei csillogtak.<br />
- Eltelt egy hónap, és én nem csináltam semmit. Aztán meg akartalak keresni titeket, esküszöm, rendbe akartam tenni a dolgokat. Amikor rászántam magam még egy hónap eltelt, és már nem találtalak titeket abban a házban ahol otthagytalak. Mindenhova utánatok mentem ahova költöztetek, de már sehol nem voltatok ott ahova mentem. Aztán egy idő után már nem kaptam több címet... A legrosszabbtól tartottam. Mindenki azt mondta sosem látott többet. Még meg is gyászoltalak titeket. Az utóbbi időben már csak árnyéka voltam önmagamnak. Aztán jött ez a lány, és visszahozta az életembe a fényt. Azt mondta tudja, hogy éltek, és egy szemeteskonténer mellett laktok anyáddal. Nagyon megdöbbentem. Aztán mikor elmentünk a konténerhez már ott sem voltatok. Én feladtam volna, sőt bevallom, mérges is voltam a lányra, mert azt hittem csak olcsó tréfát űz velem, és utána jót röhögnek a nyomoromon az idióta vihogós csitri barátnőivel.<br />
- Lydia nem olyan.<br />
- Igen rájöttem. Ő talált rátok. Addig kutakodott, míg meg nem talált. És most itt vagyok. Most, hogy ismered a történetet, elítélhetsz. Mondhatod, hogy borzalmas apa vagyok, hogy hagytalak az utcán élni, és nem vittelek magammal már az első pillanatban. Mondhatod, hogy gyenge és utálatos vagyok mert nem kerestelek addig míg bele nem pusztultam, amit ez a lány, aki tulajdonképpen vadidegen megtett értetek. De akkor is tudnod kell, hogy ebben az évben a poklok poklát éltem át, és én mindvégig nagyon szerettelek titeket. És őszintén kérem, hogy bocsáss meg nekem Sharon! Nos, mit mondasz?<br />
Sharon szeméből most buggyant ki az első könnycsepp. Felállt, és lassan átölelte az apját, akinek szemében szintén csillogtak a könnyek. Ez egy néma megbocsátás volt, és mindketten megkönnyebbültek tőle.<br />
Végül Sharon bontakozott ki az ölelésből, és szipogva elnevette magát.<br />
- Azt hiszem ezt a kört még egyszer le kell játszanod valakivel. Amióta itt vagyunk egy kortyot sem ivott, úgyhogy talán fogsz tudni beszélni vele...<br />
Mintegy végszóra kinyílt az ajtó, és Sharon anyja viharzott be rajta.<br />
- Charles!<br />
- Millicent...<br />
- Akkor azt hiszem most távozom... - azzal Sharon ugyanúgy mint Lydia kilépett az ajtón, és elment a konyhába.<br />
Lydia ott ült az asztalnál, kezei között egy bögre tea, és kedélyesen beszélgetett néhány idősebb nénivel akiket teljesen elbűvölt közvetlensége és vidámsága. Sharon is öntött magának egy kis teát, és leült mellé. Lydia ránézett, és az arcán felvillant egy mosoly. Sharon is mosolygott, és néma 'köszönöm'-öt tátogott.<br />
'Boldog Karácsonyt!' suttogta vissza Lydia.<br />
<br />
<br />
*5 hónappal később*<br />
<br />
Sharon bezárta a ház fehér ajtaját, és anyja kezébe nyomta a kulcsot, majd adott két puszit az arcára. A kertben tevékenykedő apjának is intett, és elszaladt a járda felé, ahol Lydia már régen várta.<br />
- Mi tartott ennyi ideig?<br />
- Bocs, csak nincs egy göncöm amit felvehetnék. Későn szóltál.<br />
- Duma, duma, duma... minek kiöltözni a strandra?<br />
- Oké, mindegy.<br />
Sharon felnézett a szikrázóan kék égre. Ennyire boldog még sohasem volt. A május végi nap szikrázóan sütött, ők pedig ráérősen ballagtak a járdán. Ennél jobb élete nem is lehetett volna.<br />
<br />
Lydia mosolyogva nézte barátnője arcát. Amióta a családja újra együtt élt, és beköltöztek ebbe a gyönyörű, idilli kis házikóba mintha kicserélték volna. Ragyogott, és élettel teli volt. Öröm volt ránézni. Lydia most már biztos volt benne: ennél jobb karácsonyi ajándékot keresve sem találhatott volna.<br />
Mert a legjobb ajándék minden ünnepre a szeretet.<br />
<br />
<br />
Gracehttp://www.blogger.com/profile/07349832677003224855noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3509267333046036161.post-57201677458050259752012-12-16T03:54:00.002-08:002012-12-23T04:22:33.059-08:00Advent harmadik vasárnapja - Karácsonyváró meglepetés Nektek! :) 3. részÉs ismét vasárnap, szóval újabb rész Lydia és Sharon történetéből :) Remélem ez is tetszeni fog nektek! :)<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
---<br />
<br />
<br />
Lydia lassan ballagott a járdán. Szép nap volt, szebb mint eddig bármikor a télen. A nap szikrázóan sütött fényében csillogott a frissen leesett hó. Szerette a telet. Szerette a csillogó havat, és ilyenkor karácsony előtt a villogó díszeket, a csodaszép kirakatokat. Számára a karácsony a békét és a nyugalmat jelentette.<br />
Vállára akasztva kedvenc nagy, rózsaszín pöttyös válltáskája fityegett megtömve étellel, és kétliteres termoszban forró tea is lapult benne. Lydia közeledett a konténerhez, és mellette Sharonhoz. Előre örült a lány arcának, ahogy majd meglátja a rakományt amit hozott neki, azokban a ruhákban amikben végre nem fázik.<br />
Amikor végre meglátta a konténert földbe gyökerezett a lába. Sharon ugyanabban a koszos takaróban vacogva, saját vékony pulóverében ült, arcára könnyek fagytak. Vacogott, a szája már kék volt. Lydia nem értette mi folyik itt.<br />
- Sharon!<br />
Odafutott a lányhoz, és gyors mozdulatokkal lehámozta magáról a kabátot, majd a vállára terítette. Aztán teát töltött neki a termoszból, és a kezébe nyomta.<br />
- Idd meg! Jó forró. Segíteni fog.<br />
- Kö...kö...kösz... - Sharon nem tudta végigmondani, mert fogai minduntalan összekoccantak közben.<br />
Óvatosan a szájához emelte a teát, és lassan kortyolgatni kezdte. Szinte látni lehetett, ahogy elfagyott ujjai felengedtek. Amikor már a szája sem volt kék, hálásan nézett Lydiára, aki közben kipakolta a többi cuccot is a táskájából.<br />
- Köszönöm. Tényleg nem tudom miért segítesz nekem, de nagyon jólesik.<br />
- Nagyon szívesen. Viszont én tudod mit nem tudok?<br />
Kérdő pillantás a válasz.<br />
- Miért fagyoskodsz a saját ruháidban? Miért nem veszed föl azokat amiket hoztam? Hol a hátizsák?<br />
Sharon elfordította a fejét.<br />
- Ez bonyolult.<br />
- Bonyolult. Értem.<br />
Lydia fogta magát, és felállt. Leporolta magát, és sarkon fordult. A válla fölött még visszanézett.<br />
- Bonyolult. Talán az is bonyolult, miért kezdtem egyáltalán segíteni nektek.<br />
Megsértve érezte magát. Tényleg szívesen segített, de azt nem szerette ha nem értékelik azt amit csinál.<br />
- Lydia, kérlek várj!<br />
Megtorpant. Hallotta a lány hangjából sütő kétségbeesést, és szinte magán érezte lecsorgó könnyeit.<br />
- Rendben. Elmondom, ha nagyon akarod, de nem szép történet. Ha akarod elmesélem az egész történetem. Remélem meg fogsz érteni...<br />
Lydia semmit nem szólt, csendesen visszaült a pokrócra, Sharon pedig mély levegőt vett, és belefogott.<br />
- Nem éltünk mindig az utcán. Sőt! Régen lenéztem a hajléktalanokat. Olyan jó életünk volt! Szerető szülők, hatalmas ház, még bejárónőnk is volt! Aztán valami elromlott, és már semmi nem volt ugyanaz. Az életünk szétesett, anyám elvesztette a munkáját. Kisebb házba kellett költöznünk, de még boldogok voltunk. Szerettük egymást. De anyám nem talált munkát. Egyre inkább az akoholba menekült, egyre többször volt részeg. Apámmal sokat veszekedtek, míg végül már nem bírta tovább. Itthagyott bennünket, egy szürke őszi délutánon. Azt hittem vele mehetek, de csak elment. Azóta nem is hallottam felőle, mi pedig... Eladósodtunk. Segélyekből éltünk, de végül nem maradt semmink. Nem tudtuk fizetni a rezsit, elárverezték a házat a fejünk fölül. Apámat azóta sem érdekli mi van velünk, mi pedig itt vagyunk az utcán. Anyám amiből tud pénzt csinál, de mindet el is issza. Semmi nem marad belőle... Ez történt a ruháiddal is. Hát ennyi. Remélem nem haragszol, mert még soha nem volt ilyen jótevőm mint te vagy...<br />
Lydia szemében könnyek csillogtak. Megrendítette a lány kendőzetlensége, ahogy a nyers igazság áradt az ajkairól, miközben szemében ott csillogtak a sorsa igazságtalansága miatt gyülekező könnyek.<br />
Arrébb kúszott, és átölelte őt. Sharont érezhetően meglepte a gesztus, de hálásan viszonozta az ölelést.<br />
A járókelők csodálkozva bámulták gyönyörű, márkás farmerben és cszizmában lévő lányt, ahogy szorosan magához ölel egy koszos hajléktalant, miközben ő ezeket a szavakat suttogta:<br />
- Segítek neked, ezt megígérhetem. Ha le kell járnom a lábam, ha minden egyes kavicsot meg kell érte mozgatnom, akkor is segítek.<br />
Sokáig maradtak még úgy, ölelkezve, a hideg téli hóesésben.<br />
<div>
<br /></div>
Gracehttp://www.blogger.com/profile/07349832677003224855noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3509267333046036161.post-5653618556653484462012-12-09T08:44:00.001-08:002012-12-16T03:55:18.000-08:00 Advent második vasárnapja - Karácsonyváró meglepetés Nektek! :) 2. részNos, íme itt a folytatás :) Remélem vártátok, és tetszeni is fog :)<br />
<div>
<br /></div>
<div>
<br /></div>
<div>
<br /></div>
<div>
---</div>
<div>
<span style="font-family: Times, Times New Roman, serif;"><span style="color: #222222;"><br /></span></span>
<span style="font-family: Times, Times New Roman, serif;"><span style="color: #222222;"><br /></span></span>
<span style="font-family: inherit;"><span style="color: #222222;">S</span><span style="color: #222222;">haron megilletődve bámult az idegen lány után, kezében a hátizsákkal, majd visszaballagott, és kihúzta a cipzárat. A táska tömve volt meleg ruhával, kabáttal, pokróccal. Gyorsan magára húzott hármat a pulóverek közül, meg egy téli dzsekit, és kiválasztott egy párat az anyjának is. </span></span><br />
<span style="color: #222222; font-family: inherit;">Régen nem érzett kellemes meleg járta át elfagyott ujjait. Felhúzott egy kesztyűt és egy meleg sapkát is, majd beburkolózott saját takarójába. Végre nem fázott, és ez jóleső érzéssel töltötte el. Még mindig nem értette a dolog miértjét, de kezdte visszanyerni bizalmát az emberekben. Talán vannak még jó emberek. Ezzel a gondolattal aludt el újra, a jó melegben. </span><br />
<span style="color: #222222; font-family: inherit;">... </span><br />
<span style="color: #222222; font-family: inherit;">Késő őszi délután. Hideg van, a fák már kopárak. A szürke különböző árnyalatait könnyek homályosítják el egy fiatal lány szemében. Az ablakpárkányon ül, bőröndjei körbeveszik a szobában, ő pedig egy egyre távolodó autót figyel, amint egyre messzebb jut a bekötőúton, míg csak teljesen el nem tűnik a lány szeme elől. Borzalmas nézni, ahogy az élete egy szempillantás alatt változik meg. </span><br />
<span style="color: #222222; font-family: inherit;">Rohanás... csak rohanni, egyik helyről a másikra, és sehol sem találni menedéket. Csak magukra számíthatnak, ő és az anyja... </span><br />
<span style="color: #222222; font-family: inherit;">Az utca hideg köve. Anyja részeg, kiabál. Ismerős helyzet, az ismerős hidegben. Ő meghúzza magát a takaróban, egyre jobban fázik. Anyja csapkod, borszag terjeng a levegőben. Elfordítja a fejét, mire anyja még jobban kiabál. Nem figyel rá...</span><br />
<span style="color: #222222; font-family: inherit;">...</span><br />
<span style="color: #222222; font-family: inherit;">- Sharon! Sharon!</span><br />
<span style="color: #222222; font-family: inherit;">- Mi van?</span><br />
<span style="color: #222222; font-family: inherit;">- Mi ez itt? Mi van rajtad?</span><br />
<span style="color: #222222; font-family: inherit;">Az álom utolsó morzsáival a szemében felült, és ránézett anyjára. Vékony pulóverben áll felette, ajkai már majdnem kékek, és a hátizsákot tartja a kezében. </span><br />
<span style="color: #222222; font-family: inherit;">- Hogyhogy mi ez? Ruha. Vedd fel, rád való is akad benne. </span><br />
<span style="color: #222222; font-family: inherit;">- Kitől van ez? Hm? </span><br />
<span style="color: #222222; font-family: inherit;">Sharon elfordította a fejét. Bevett szokása volt ez, ha nem akart beszélni valakivel. Pofon csattant. </span><br />
<span style="color: #222222; font-family: inherit;">- Válaszolj ha kérdezlek ribanc!</span><br />
<span style="color: #222222; font-family: inherit;">- Anya, te megint részeg vagy. </span><br />
<span style="color: #222222; font-family: inherit;">Sharon elkeseredve nézte dühös anyját. Nemsokára az alkohol ismerős szaga is megcsapta. Elfintorította az orrát, és kivette anyja kezéből a hátizsákot. Adott neki egy pulóvert meg egy kabátot, majd maga mellé vette a táskát.</span><br />
<span style="color: #222222; font-family: inherit;">- A táska egy kedves lánytól van, a neve Lydia. Ha tényleg érdekel. </span><br />
<span style="color: #222222; font-family: inherit;">- Te meg elfogadtad, ő meg most röhög a nyomorunkon mi? Na szép! Nem kellenek a retkes ruhái! Vedd le! Hallod, vedd le!</span><br />
<span style="color: #222222; font-family: inherit;">- Nem! Végre van normális ruhánk. Anya, kérlek. </span><br />
<span style="color: #222222; font-family: inherit;">Sharon természetéből adódóan halk volt, és nyugodt, de kezdett nála elszakadni a cérna. </span><br />
<span style="color: #222222; font-family: inherit;">- Fogd be a pofád! 'Anya, kérleeek' mintha egy kurva főszerepet játszanál valami filmben. Nem vagy színész drágám, nem kell itt ilyen dumákat nyomatni. Add ide azt a pulóvert!</span><br />
<span style="color: #222222; font-family: inherit;">Azzal Megfogta a kabát zipzárját, és egyetlen erős mozdulattal rántotta le. Leszaggatta Sharonról a kabátot, és letépte a pulóvert is lánya testéről, egy marék hajjal együtt. Sharon sikított, de a közömbös embertömeg most is csak bambán bámulta a szenvedéseit. </span><br />
<span style="color: #222222; font-family: inherit;">Amikor már csak a saját ruhái voltak rajta, és a konténer tövében ült, némán bámulta a hátizsákkal távolodó anyja alakját. Újra fázott, de szemét égették a még el nem sírt könnyek. Elege volt az egészből. Már csaknem egy éve, hogy az utcán éltek, egyik napról a másikra, nem tudva mit hoz a jövő. Enni is alig ettek, csak amit néha találtak valahol, az anyja pedig mindig talált valamit, amit eladhatott italért cserébe. Ha csak belegondol mennyit fog kapni a ruhákért, és mennyi mást lehetne abból a p</span><span style="color: #222222; font-family: Times, Times New Roman, serif;">énzből venni... </span><br />
<div>
<span style="color: #222222; font-family: Times, Times New Roman, serif;"><br /></span></div>
<div>
</div>
</div>
Gracehttp://www.blogger.com/profile/07349832677003224855noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3509267333046036161.post-82158045419734433312012-12-02T02:26:00.002-08:002012-12-09T08:56:26.201-08:00Advent első vasárnapja - Karácsonyváró meglepetés Nektek! :) 1. részMa van Advent első vasárnapja, (nem mondom, mi? :D) és ebből az alkalomból készültem nektek egy kis meglepetéssel. Nevezetesen egy novellával, amit négy részben fogok veletek megosztani, a négy vasárnap egyet-egyet, és így várhatjuk együtt a Karácsonyt! Egyébként, aki majd lemaradna a bejegyzésekről, vagy az előző részekről, az éppen aktuális rész a hét folyamán a novellákba is fel fog kerülni, hogy végül az egészet egyben láthassátok :) Szóval, első vasárnap, első rész, íme! :)<br />
<br />
<br />
---<br />
<br />
<br />
<br />
Lydia a sáljába burkolózott a csípős téli délután hidege elől. Sapkát persze megint elfelejtett venni, fülei majd' lefagytak. Kihúzta zsebéből kesztyűs kezét, és leengedte a haját. Miközben ujjaival megigazgatta tincseit, céltudatosan haladt előre, csizmájának sarka hangosan kopogott a járda kövén. Egy szemeteskonténer mellett haladt el éppen, amikor különös dolgot vett észre.<br />
Egy lány, talán éppen annyi idős mint ő, ott kuporgott a konténer mellett egy pléden. Koszos sapkában és sálban néhány kopott takaróba burkolva vacogott, miközben emberek ezrei mentek el mellette szenvtelenül. Lydia megborzongott. A lány mellett egy nő feküdt a földön, lehelete sűrű páragomolyagban hagyta el a száját. Háromszor annyi takaró volt rajta mint a lányon, és békésen aludt, mit sem törődve a hideggel vagy a világgal.<br />
A lány felemelte a fejét. Szikrázó kék szeme Lydia lelkébe hatolt. Földbegyökerezett lábbal állt, és hiába tudta, hogy illetlen amit tesz nem bírta levenni a szemét a hajléktalan lányról. Az egyre gyanakvóbban nézett vissza rá, amit teljesen meg tudott érteni. Lassan továbbindult, de egy pár lépés után még hátranézett. A lány felvont szemöldökkel követte lépéseit, majd vállat vont, és feljebb húzta magán a takarót.<br />
Lydiának egész éjszaka a hajléktalan lány járt az eszében. Naponta többször is látott padon fekvő embereket, de ez a lány más volt. Az arcáról sütő kétségbeesés mélyen megrendítette, és buzgott benne a tettvágy.<br />
Másnap összeszedett egy nagy köteget a megunt ruháiból, és begyűrte egy táskába. Főleg meleg felsők voltak, pulóverek amiket már nem hordott. Még iskola előtt el akarta vinni őket, de már nem maradt sok ideje.<br />
Biciklire pattant, és tekerni kezdett végig a városon, míg meg nem találta a szemetest aminél tegnap látta a lányt. A konténerhez támasztotta a biciklit, majd fogta a hátizsákot, és az alvó lány mellé tette. A lány felnézett rá, szemében az álom morzsáival, meglepetten.<br />
- Nézd meg, szerintem jók rád. És lehet, hogy rá is. - mutatott Lydia a lány mellett fekvő nőre, majd sarkon fordult, és elindult.<br />
- Hé, várj!<br />
Kíváncsian nézett hátra. A lány felállt, és elindult felé, kezében a táska.<br />
- Miért adod ezt nekünk? Ki vagy te? Miért segítesz?<br />
- Lydia vagyok, és ezeket már úgysem hordom, gondoltam neked nagyobb szükséged van rá. Vedd el, és hordd egészséggel.<br />
- Miért?<br />
- Mit miért? Látom, hogy fázol. Takaró is van benne. Ne ellenkezz már!<br />
- Bocs, csak ez olyan furcsa. Nem sokan szoktak segíteni egy hajléktalanon.<br />
- Hát én igen. Mi a neved?<br />
- Sharon, én Sharon vagyok. Szívesen körbevezetnélek a lakhelyemen, de úgyis minden nap erre jársz, szóval...<br />
- Humoros. De nekem most mennem kell. Majd még jövök, hozok kaját, meg meleg italt.<br />
- Nem kell, úgy értem, nem kötelességed minket gondozni...<br />
- De segíteni akarok.<br />
- Köszönöm. Tényleg. - Sharon rámosolygott, és Lydia viszonozta a mosolyt. Abban a pillanatban egy néma megállapodást kötöttek.<br />
<div>
<br /></div>
Gracehttp://www.blogger.com/profile/07349832677003224855noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-3509267333046036161.post-33239118217413383712012-11-25T07:23:00.000-08:002012-11-25T07:23:35.313-08:00Adventi készülődés :)Hellóó mindenki!<br />
Miujság veletek? :)) Én megvagyok, és akaratomon kívül kezdek karácsonyi hangulatba kerülni. Ne értsetek félre, nem azért akaratomon kívül, mert nem szeretem, csak úgy gondoltam, hogy még korai. Elvégre még van egy hónap, még a Mikulás sem volt itt... De már a csapból is a karácsony folyik. Viszont, Advent első vasárnapja már közeleg, és én készülök nektek egy kis adventi meglepivel. Szóval, szemeket készíteni olvasásra, mert egy novellát fogtok kapni, négy részben a négy hétre, de ennél többet nem árulok el. :)) Jó várakozást, adventi készülődést, tanulást, munkát, pihenést, sportolást...! :)Gracehttp://www.blogger.com/profile/07349832677003224855noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3509267333046036161.post-16558236247961918242012-11-15T05:46:00.001-08:002012-11-15T05:46:38.301-08:00:(Olyan bűntudatom van, amiért így elhanyagollak benneteket! Sajnos azonban most nincsen időm és ihletem az íráshoz, úgyhogy nincsen mit megosztanom veletek. Egyébként élek és virulok, tanulok, sportolok, pihenek, csak éppen írni nem tudok. Azt viszont megígérhetem, hogy amint lesz valami, arról Ti fogtok először tudni :) Addig is csemegézzetek az eddigiekből, ha még van olyan amit nem olvastatok, de esetleg tetszene, én pedig igyekszem nektek hozni valamit a közeljövőben :) Köszönöm a türelmeteket, és, hogy frissítés nélkül is van aki betér néha :) Tényleg igyekszem aktívabb lenni!Gracehttp://www.blogger.com/profile/07349832677003224855noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3509267333046036161.post-86106100269040182252012-10-21T07:04:00.001-07:002012-10-21T07:04:20.164-07:00Meglepetéééés! :DDHelló, mindenki! :) Tudom, hogy mostanában kicsit (nagyon) eltűntem, de sokkal kevesebb isőm és energiám jut írni, mint eddig. Sajnos... ezért itt sem tudtam mivel frissíteni, elég régen csend van. DE! Az új SFL fejezet azért gőzerővel készül, és hogy addig se maradjatok olvasnivaló nélkül, hozok belőle egy nyúlfarknyi részletet, kárpótlásul a rengeteg kihagyott idő miatt! :) Ez a fejezet is sok meglepetést fog tartogatni, de most itt azén meglepetésem. Egy illusztrált részlet, csak most, csak nektek! :D Jó olvasást, remélem tetszeni fog :)<br />
<br />
" Azzal mielőtt bármit is mondhatna kinyitom a gardróbot, és kiválasztok egy könnyű, barackszínű nyáriruhát fehér övvel, és egy fehér sarut. Mégis átöltözök, hiszen nem mehetek lovasan. Beviszem a fürdőszobába, majd gyors zuhany után magamra is kapom mindkettőt. A hajamat kibontom, és gyorsan átfuttatom rajta a hajvasalót. A szemeimet egyetlen szemceruzavonallal emelem ki, majd a fürdőből kilépve a fejembe csapom a kedvenc szalmakalapom - amin a szalag ugyanolyan színű mint a ruhám - és a kezembe veszem a napszemüvegemet. Teljesen elkészülve lépek ki a szobából, magam után húzva narancsos tusfürdőm édes-keserű illatát. A ruha nyakába akasztom a szemüveget, és kimegyek a szabadba. "<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh-dFBDNIPTLXymNPwhDwnyTLXZPkPy0VheBk6o-YffKgKVPoE5jjgE49JcwOXu0UWBfe-KtWWcG87-0XpQ0HAcU7Y01HRn3WntMJjmsyzDVBFu9ds-4CZ5cWiO-dE6DHCMAm4h8vAlmeU/s1600/F%C3%A9nyk%C3%A9p-0537.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh-dFBDNIPTLXymNPwhDwnyTLXZPkPy0VheBk6o-YffKgKVPoE5jjgE49JcwOXu0UWBfe-KtWWcG87-0XpQ0HAcU7Y01HRn3WntMJjmsyzDVBFu9ds-4CZ5cWiO-dE6DHCMAm4h8vAlmeU/s320/F%C3%A9nyk%C3%A9p-0537.jpg" width="240" /></a></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: left;">
Véleményt hagyni kommentben továbbra is ér! ;)</div>
<br />
<div>
<br /></div>
Gracehttp://www.blogger.com/profile/07349832677003224855noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3509267333046036161.post-81098368861036849872012-09-27T05:36:00.000-07:002012-09-27T05:36:15.500-07:00Versek :)Nagyon régen írtam már verset, de ezek a sorok már egy ideje itt motoszkálnak a fejemben, és most végre le tudtam őket írni :)) A versek menüpont alatt :)Gracehttp://www.blogger.com/profile/07349832677003224855noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3509267333046036161.post-53354231873284201112012-09-25T13:05:00.001-07:002012-09-27T05:14:50.812-07:00Egyperces :)Miközben itt fagyoskodtam, elkapott a kellemes, meleg nyári ihlet, ez pedig egypercesért kiáltott. Így hát: íme! :)<br />
<div>
<br /></div>
<div>
<div>
<br /></div>
<div>
<span style="font-family: Arial, Helvetica, sans-serif;">Csak ültem ott és néztem. Hosszú, mogyoróbarna haja lágy hullámokban omlott a hátára. Feszes combjai meztelenek voltak, formás hátsóján narancssárga bikini feszült. Karcsú dereka és csípője lépései ritmusára ringott. Két barátnőjébe karolva sétált a homokos parton, mezítláb. Egyszerre léptek, karjuk összeakasztva. A fejüket összedugva beszélgettek. Hirtelen hátravetette a fejét, és harsány kacagásba fogott. Körülöttünk mindenki ránézett, egyesek csillogó, mosolygó tekintetekkel, mások lenézően vagy éppen megbotránkozva. A csillogó tekintetek tulajdonosai nagyrészt férfiak voltak. Megbabonázva figyeltem. Már egy ideje nem bírtam levenni róla a szememet. </span></div>
<div>
<span style="font-family: Arial, Helvetica, sans-serif;">Megállt, kezét a szája elé kapta, és sikkanott egyet. Kibújt a barátnői karjából, és rohanni kezdett. Hosszú haja lobogott utána, ahogyan a homokban szaladt, maga után felkavarva a finom port. Utána bámultam, mert még mindig nem bírtam levenni róla a szemem. </span></div>
<div>
<span style="font-family: Arial, Helvetica, sans-serif;">Ekkor megláttam. Szőke volt, és nagyon nagyon izmos. A lány pedig a karjába ugrott. Az izomkolosszus elkapta, és megpörgette a levegőben, majd szenvedélyes, hosszú csókban forrtak össze. A strand kellős közepén. </span></div>
<div>
<span style="font-family: Arial, Helvetica, sans-serif;">Elfordítottam a tekintetemet. Na, ilyen az én szerencsém! Felálltam a kőről, amin addig ültem, és lassan elindultam hazafelé. Kezemet a zsebembe dugva ballagtam a parton, és közben folyton olyan érzésem volt, mintha figyelnének... </span></div>
</div>
Gracehttp://www.blogger.com/profile/07349832677003224855noreply@blogger.com2