'...
Ha lemegy a nap és feljön a hold valaki a távolból rád gondol
vágyakozva nézi a csillagos eget, reméli hogy örökre veled lehet
...'
Daniel
az égre pillantott. A Hold már magasan járt az égen, és
meglepően tiszta este volt. A csillagok pedig, mintha az ő
rosszkedvét gúnyolták volna, vidáman ragyogtak a Hold körül,
mintha valaki csillámporral hintette volna be az eget.
A
látvány annyira gyönyörű volt, hogy Daniel szíve belesajdult. A
földön ült, ujjait a homokba fúrta. Csupasz lábujjait a tenger
sós vize nyaldosta, kellemesen csiklandozva őket ezzel. Ő mégsem
tudott boldog lenni. Valami különleges, egészen furcsa új érzés
kerítette hatalmába a fiú szívét, Sosem érezte még, és ez
megrémítette.
Gondolatai
folyton egy lány körül forogtak, akinek haja olyan szőke volt,
mint a lemenő nap sugarai a tenger felszínén, szemei pedig olyan
kékek, mint az ég, egy csodálatosan tiszta
tavaszi
délelőttön.
Ahogyan
édes illata az orrába kúszott, lelkét édes bizsergés fogta el,
és többé már el sem eresztette. Daniel semmi mást nem akart,
csak vele lenni, és folyamatosan érezni azt az édes illatot, de a
lány akkor már messze járt.
És,
ahogy erre gondolt, Daniel szíve majd megszakadt.
Lucy
az autó ablakából figyelte az egyre távolodó tengerparti tájat.
Szeméből potyogott a könny, ahogy a kidőlt farönkön ülő fiú
tekintetére gondolt a parton. Soha, senki nem nézett rá még így,
ennyi kétségbeesett és reménytelen szerelemmel.
Sajnos
be kellett vallania magának, hogy ő is beleesett a srácba, és
teljes szívéből szerette, az elválás pedig oly keserű volt
most. Kínjában az égre nézett, a kocsi maszatos üvegablakán át.
A
Hold a leggyönyörűbb volt most, fényével bevilágította az
egész partot. A csillagok, mint millió apró lámpa világítottak
mellette, mint hatalmas reflektor körül az apró utcai lámpák.
Lucy elmosolyodott. Akármennyire is szomorú volt Daniel miatt, a
csillagok képe mindig megmosolyogtatta. És remélte, tudta, hogy
ennek a történetnek lesz még folytatása, valahol, valamikor...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése