Verseim :)

Grace féle agymenések, rímekbe szedve :) Ha tetszett, hagyj egy kommentet! ;)

Ismerős idegenek

Fájdalom,

Mikor egy hűvös reggelen

Egyetlen szó nélkül

Elsétálsz mellettem.

Látom a szemeden,

 Érzem idebenn,

 Tudod, hogy felismertelek,

Mert te is ezt tetted.

Én nem voltam a kedvesed,

Nem is gondoltam,

 De egy idegennél

 Azért mégis több voltam.

De ahogy gondolod.

Nem vagyok része az életednek,

Mostantól én is így kezellek

 Ahogyan te: idegennek.

 Ismeretlen ismerős,

Ismerős ismeretlen.

Ezek leszünk mostantól

Mi ketten.

Nem mondom, hogy meglep,

Talán számítottam rá,

Nem mondhatom, hogy teszek rá,

Mert az hazugság.

Igazából nem tudom

Ki is voltam neked.

Talán igazad van,

Senki sem voltam, vagyok, leszek.

De egyvalamit tudnod kell, kedves,

Ha nem is én, majd más elmondja neked.

Köszönni akkor is szokás

Egy ismerős idegennek.

Rohanás

Suhan el mellettem a táj,

Szünet nélküli rohanás.

Kopognak a cipősarkak a betonon,

Idegen arcok a vonaton.

Rohan a busz, és rohan a tömeg,

Rohan ki fiatal, és rohan, ki öreg,

Rohanva él a nép,

Rohan a város, meg nem áll a kép.

Bárhova nézek rohanó emberek,

Arcokba nézek, elmosódott szemek.

Szürke betoncsík az útpadka csupán,

Rohanok én is a többiek után.

Útravaló ballagásra

Ez a pár év úgy elszaladt,

Mint száguldó gyorsvonat,

S vitt mindent.

Ami még megmaradt,

Csak pár pillanat,

Elfeledett emlék.

Jóban, rosszban,

Mással, vagy egymással,

De mindig együtt.

Örömmel vagy haragban,

Csínyben vagy bajban,

De mindig egymásért.

Ez volt bennünk a közös,

Ami minket összekötött,

Az összetartás.

Nyolc év hosszú idő,

Amikor a gyerek felnő,

S többé nem gyerek.

Ezt töltöttük mi együtt,

Sok kis gyermeklelkű felnőtt,

Élményeken át.

S itt állunk a változás küszöbén,

Itt vagy te, ti és én,

S mi is változunk.

Valami véget ér,

Valami kezdődik,

És valami végleg elfelejtődik.

De megmarad az érzés,

Ez az ami él még,

Hogy valami jó volt.

És ha már mind elmegyünk,

Legyen ez bennünk,

S ne a kétség!

Egy régi szerelem emléke

Néha még emlékezetembe toppan, 

Ahogy szívem egy hatalmasat dobban, 

Mikor féloldalas mosolyod,

Az arcodon ragyog.

Néha még gondolok rád,

Szomorúan, tétován, 

Arra, hogy szívem meddig várt, 
Hogy kattanjon az a zár,

És kinyissa a szíved,
Mindig zárt ajtaját.A pillanat elszállt.
Ó, hányszor bámultalak ostobán,

Ahogy pillantásod magába zárt, 
Úgy, hogy közben te semmiről, 
Semmiről se tudtál.
Vak voltál.

Vagy talán csak nem akartad látni, 
Ahogy egy hangos kis csitri, 
Mindig a közeledben próbál lenni,
Figyelmedért mindenkivel igyekszik megküzdeni.


Hányszor láttam szemeden, 
Hogy nem tudsz mit kezdeni velem,
Hogy nem érted,
Mi lenne jó nekem.

Kicsi voltam.
Sokszor harsány, meggondolatlan.
De teljes szívből szerettelek, 
És azt hiszem, ezt te is érezted.

Ma már másképp tenném.
De elmúlt az érzés, véget ért. 
Azt mondják, az első szerelem emléke megmarad, 
Egy kicsi zugban a szív alatt.

Nekem te voltál az első nagy szerelem, 
és bárhogy is volt az emléket elteszem.
Mert volt jó pár közös pillanat, 
Amit elfelejteni... nehéz feladat.

Nem tudom, 
Hogy jutok e még eszedbe.
Felmereng e még egy cserfes, 
Göndör kislány emléke.

De ez a göndör kislány,
Emlékeiben féltve őriz már,
Mosolyogva régi önmagán,
Elmerengve, egy esős délután...









Palackba zárt üzenet

Tudom, hogy van aki talán jobb nálam.

Tudom, van aki szebb, kedvesebb.

De vajon megtenné e érted azt,

Amit én megtettem?

Vajon nézné e csillogó szemmel,

Hajnalok hajnalán, 

Ahogy kétségekkel a szívedben indulsz, 

Menetelsz az utcán?

Vajon mosolyogna e hasadt szívvel, 

De büszkén és bátran, 

Mikor kétségbeeséssel a szemedben

nézel rá hátra?

Vajon várna e rád annyit

Amennyit én vártalak?

Vérző szívvel számolva az elmúlt időt,

Mióta utoljára láttalak.

A válasz talán ott lapul,

Mélyen a szemedben. 

Titkaimra a választ mind beléd írtam, 

Keresd a lelkedben!

S ha megtaláltad, rájössz majd, 

Hogy én voltam az mégiscsak.

Vagy nem találod, s élheted

boldogan tovább az életed.

Akárhogy is lesz emlékezz majd,

Mit is éltünk át mi ketten. 

Mit fogadtunk szerelmesen,

Hogy ha meghalunk, nevünk ott lesz, egy kereszten. 

Gondolj majd rám, ki vártalak, 

Hűségesen, kitartóan, vakon is láttalak.

Gondolj majd rám, s gondolj majd erre a percre,

És emlékezz az együtt töltött szép emlékekre.

S ha jön az a másik, ki szebb és jobb,

S ha az én emlékem már rég megkopott, 

Én neked csak azt kívánom, 

Légy nagyon boldog ezen a világon!

Az álarc a porba hullt...

Az álarc a porba hullt,

Le a földre.

Álcádnak vége már.

Mindörökre.

Hazugságban fürdőzve

Létezel.

Másnak adod ki magad,

S élvezed.

Kinek jó ez?

Kérdezem.

Te vállat vonsz. Azt mondod:

Nem érdekel.

Most szemedbe könny gyűlik.

Én megmondtam.

Minden barátod elhagyott.

Azt mondod, tudtad.

Jönnél hozzám.

Átkarolsz.

S talán meg is bocsátok...

Ha válaszolsz.

Kinek volt jó ez?

Kérdezem.

Te könnyekkel küzdesz:

Megérdemlem.

Az álarc a porba hullt.

Ahogy Te is.

Mostmár magadat adod.

Remélem is.

A szív vándora

A szív szavának nem parancsol senki,

Ha hív, hát menni kell, ennyi. 

Az úton megállsz, visszanézel,

S bámul rád mind, ki szeretett téged,

De te indulsz tovább, mindig csak előre,

Hiszen szíveddel így jutottál dűlőre.

Hallgass rám vándor, kit szíved vezet, 

Becsüld meg jól a szeretetet!

A szív csalóka, olykor becsap, 

S jó ha van, ki ilyenkor elkap.

Többet ér a barátság szívnek minden szavánál,

Tudd, ha visszafordulnál, lenne kit magad mögött találnál!

Enélkül az életed üres tavához érsz,

Szerelem elmúlik, de a hit visszatér. 

Higgy abban, hogy szerettél, higgy abban, hogy szerettek, 

S hidd, hogy téged talán soha el nem feledtek!

Nézz vissza az úton, oda ahonnan jöttél, 

Vedd szív-tarisznyádat, fordulj visszafelé! 

Mert bár a szív szavánál nincsen erősebb, 

Az ész kijózanít, tudja merre kell menned.

Hallgass az eszedre, ha a szív cserbenhagyott,

Hidd, hogy bár te otthagytál csapot-papot,

Téged onnan senki el nem hagyott!

Barátok nélkül az életed puszta sivatag,

De velük együtt lelkedben ezer virág fakad. 

Társas lény az ember, jó sok mindent érez,

S jó ha van, ki ápolja ha vérez.

S ha utadról visszatérsz, mire szíved vezetett, 

Legyen ki ápolja vérző szívedet, 

S hallgatja, összerakja megtört lelkedet.

Egy szónak is száz a vége vándor,

Soha, soha el ne hagyd barátod!

Merj álmodni!

Merj álmodni,

Hisz valósággá válik minden álmod.

Merj álmodni,

Hisz az álmok váltják majd meg a világot.

Merj álmodni,

Hisz álmaidban rejlik a jövőd.

Merj álmodni,

Igazat, szívből jövőt.

Merj álmodni,

Mert az álom az igazi mentsvár,

Merj álmodni,

Az álmod az, ami mindig mindig megvár.

Merj álmodni,

Hisz csak azok nagyok akik álmodnak.

Merj álmodni,

S légy olyan, akár a legnagyobbak.

Merj álmodni...!

Tündérek

Pillangóktól kaptátok szárnyatok,

Ti pajkos, fénylő kis csillagok.

Éjszaka boldogan játszotok,

Míg nappal édesen alszotok.

Barátaitok az édes kis állatok,

Éjszakákon át velük táncoltok.

Talán ha széttárnátok a szárnyatok,

Beragyognátok az egész égboltot,

S azt gondolnák rólatok,

Bugyuta, emberszerű koboldok,

Hogy ti, tündérek, ti vagytok a csillagok.

Szárnyaltam

Szárnyaltam egyre a végtelenbe és tovább,

Szárnyaltam fehér angyalszárnyakon éjszakákon át.

Szárnyaltam, és megtartott hűs szárnyán az éj,

Szárnyaltam, s hirtelen kinyílt felettem az ég.

Szárnyaltam, s megláttam a Mennyek peremét,

Szárnyaltam, és szárnyam gyorsan elszakadt,

De szívemben őrzöm, hogy VOLT ez a pillanat.

Tündértánc 

Ezernyi, színes apró lény,

Táncol egy kert peremén.

Szárnyuk csapkod, lábuk pattog,

Az egész kis kert tőlük hangos.

Tündérek serege ez,

Pici apró, szárnyas kis tündérek.

Színük a szivárvány minden pompájában ragyog,

Létük, a világmindenség előtt örök titok.

S, hogy miért látom őket mégis én?

Egy lettem közülük, e gyönyörű földtekén.

Szárnyam csillog a hátamon,

S táncolok, én is csak táncolok..

R.I.P

Egyik szemem sír, a másik nevet,

Hisz tudom, ahol most vagy már nem lehetek veled.

Tudom azt is, neked ott mindened megvan,

Csak minket hagytál itt lent a porban.

Földi léted talán megszűnt,

De én tudom, érzem, hogy nem hagytál egyedül.

Remélem találkozunk még egyszer,

Egy szebb, egy jobb, egy másik életben...

Sebzett szárnyú pillangó

Sebzett szárnyú pillangó rebben,

Ibolyán, nefelejcsen.

Fáradt lábát maga után húzva,

Lép egyikről a másikra.

Hirtelen zizegés,

Zöld mező füvében.

Lepkére les egy kisfiú merészen.

Négykézláb mászik a harmatos fűben,

Sebzett szárnyú pillangó, jaj, hova menjen?

Kisfiú elkapja sáros kis mancsával,

Öröme felér katonák hadával,

De jaj, a lepke egyre jobban kókad,

Kisfiú, kisfiú, örömöd csalóka.

Kisfiú szalad az édesanyjához,

Látja már a lepke élete leáldoz,

Sebzett szárnyú pillangó így leled halálod...

Repülj velem!

Süt a Nap, éled a szív,

Nyughatatlan lelkem játszani hív.

Gyerünk az égre,

Nézz a fényre,

Repülj velem, repülj a messzeségbe!

 Bolond a szív

Miért gondolunk arra aki ránk sosem?

Ki nem érdemli meg könnyeinket sem.

Furcsa a szív, és furcsa a lélek. 

Miért szereted azt, ki észre sem vesz téged?

Ott van az ész, ki mindig igaz,

Te naiv kis szív, 

Miért hagyod magad?

Mert a szív ha érez,

Nem számít az sem mennyire vérez, 

Bolond a lélek, 

Mert vakon érez, 

Bolond a szív, 

mert küzdeni hív, 

Mindig mindig, az utolsó csepp vérig, 

Az utolsó darab, apró kicsi szívig...

Ölelés

Átölelem a világot,

Füvet, fát, és virágot.

Átölelem a folyókat,

óceánba és tengerbe folyókat.

Átölelem az életet,

a felettem terpeszkedő kék eget,

Átölelem a lelkedet,

A tisztát, szépet, a lényeget.

Átölelem a szívedet,

Melyben túlteng a szeretet,

Átölelem a világot,

s benne az összes barátot.

Tavasz

Mellém lebbent kecsesen,

cseresznyefa-rügyeken.

Lenge ruhába öltözött,

s a szobába friss szellő költözött.

Álltam és bámultam ott, ő nevetett, és

madárfüttyöt hozott.

Napsugár hajába szállt a fény,

s jött-jött, lebegve jött felém.

Kacagva, futva indultam elébe,

úgy mint gyermek anyja féltő ölébe.

És jött a tavasz, jött felém,

S rögtön boldog lettem én.

Mosoly

Álmaimban kísért az a pillanat, mikor utoljára mosolyogni láttalak.

Szemedbe néztem és elhittem, van még remény, semmit sem vesztettem.

Tekintetünk összekapcsolódott, barna a barnába, s én elhittem te is azt látod mit én láttam...

De telt az idő, s te nem mondtál semmit, elmentél és csak én maradtam itt.

Vágyódtam sokáig utánad, reméltem egyszer majd meglátlak, ha kell hát csak messziről csodállak.

Remegtem a vágytól, hogy még utoljára lássalak, hogy érezzem boldog vagyok, és te is boldog vagy.

Nem láttalak régen és feladtam a reményt, elhatároztam, hogy legboldogabb ember leszek a Föld kerekén.

Néha-néha feldereng megint az a pillanat, lelkem mélyén tudom jól, bennem már örökre megmaradt,

Mikor utoljára mosolyogni láttalak.