Egyperces :)

Ismét eltelt egy év, engem pedig megihletett a ballagás, és az idei ballagtatás :) Megint egy egyperces a tollamból, remélem tetszeni fog! :))

Ballag már a vén diák, tovább, tovább...

A zene felcsendült, én pedig az ajtó felé kaptam a fejemet. Elindultak. Végignéztem rajtuk. Fegyelmezetten énekeltek, de ha figyelmesebben megnézte az ember, máris volt egy könnycsepp, egy remegő kéz, egy pirult arc. Előrefelé figyeltem. Mindenki az éppen beballagó végzősöket nézte. A szüleik előttünk ültek, elködösült szemekkel nézve fiaikat és lányaikat. Nagy pillanat, tizennégy eddig eltelt év, az én kezemben pedig egy szalag, egy névvel, egy középiskolával. Ekkor a ballagóm belépett mellém. A zene átváltott, nekünk pedig mennünk kellett. Levonultunk a helyünkre, és onnan néztük a nyolcadikosokat. Csokorral a kezükben, megrendülve álltak, remegő hangon, egymásnak adva a mikrofont mondtak el egy verset. A meghatottság talán az egész termet áthatotta, én pedig azt gondoltam, jövőre én fogok ott állni. Az én kezemben lesz csokor, az én vállamon tarisznya, és én fogom más iskolában kezdeni a tanévet. Jaj, mennyire vártam már! Újabb zeneszám, indulni kell megint. Visszaálltam a helyemre. Búcsúvers, búcsúbeszédek, könnyek, mosolyok, elkapott pillantások. Ismét újabb zene, egy, kettő, három, szembefordulni. Egy halk Gratulálok, egy elsuttogott Köszönöm, egy halovány mosoly, majd szalag és csokor gazdát cserél. Egy, kettő, három, ismét vonulunk. Leülünk a helyünkre, és mindenki a könnyeit nyeldesi. Pedig nem is mi ballagunk. Mégis, ez olyan sorsszerű, most még ballagtattunk, jövőre már ballagunk, azután pedig mi leszünk a gólyák. Az élet megy a maga körforgásában, mi pedig sodródunk az árral. A tanévet lezárom! Egy újabb évnek vége, egy újabb nyár kezdődik. A hetedik. És jövőre már nekünk fog szólni a nóta...

Ballag már a vén diák, tovább, tovább...

VJK :)

Felkerült a 8. fejezet, ami azért is különleges mert nem a megszokott szemszögből íródott, és így valaki másról is megtudhatunk bizonyos dolgokat. Hogy kiről? Megtudod, ha elolvasod a 8. fejezetet. Remélem tetszeni fog, jó olvasást! :)

Végre VJK :)

Sziasztok! Nagyon régen volt már új fejezet, ám végre elkapott a nehezen vár ihlet, és megírtam, hogy azon nyomban frissen meg is osszam Veletek :) Remélem tetszeni fog, hiszen ez sem szenved hiányt akcióban :)) a következő fejezet pedig még különlegesebb lesz, hisz valaki más szemszögéből fog íródni... de erről egyelőre ennyit :) Jó olvasást!

vers :)

Új verset írtam, így hirtelen felindulásból, a címe: Merj álmodni! Ha kíváncsi vagy rá, katt a Verseim menüpontra :)!

Egyperces :)

Sziasztok! :) Ma este éppen egy idézet ihletett meg, amiből most csupán egy Egyperces sült ki :) Remélem tetszeni fog nektek! Íme:

'... Ha lemegy a nap és feljön a hold valaki a távolból rád gondol vágyakozva nézi a csillagos eget, reméli hogy örökre veled lehet ...'

Daniel az égre pillantott. A Hold már magasan járt az égen, és meglepően tiszta este volt. A csillagok pedig, mintha az ő rosszkedvét gúnyolták volna, vidáman ragyogtak a Hold körül, mintha valaki csillámporral hintette volna be az eget.

A látvány annyira gyönyörű volt, hogy Daniel szíve belesajdult. A földön ült, ujjait a homokba fúrta. Csupasz lábujjait a tenger sós vize nyaldosta, kellemesen csiklandozva őket ezzel. Ő mégsem tudott boldog lenni. Valami különleges, egészen furcsa új érzés kerítette hatalmába a fiú szívét, Sosem érezte még, és ez megrémítette.

Gondolatai folyton egy lány körül forogtak, akinek haja olyan szőke volt, mint a lemenő nap sugarai a tenger felszínén, szemei pedig olyan kékek, mint az ég, egy csodálatosan tiszta tavaszi délelőttön. Ahogyan édes illata az orrába kúszott, lelkét édes bizsergés fogta el, és többé már el sem eresztette. Daniel semmi mást nem akart, csak vele lenni, és folyamatosan érezni azt az édes illatot, de a lány akkor már messze járt.

És, ahogy erre gondolt, Daniel szíve majd megszakadt.

Lucy az autó ablakából figyelte az egyre távolodó tengerparti tájat. Szeméből potyogott a könny, ahogy a kidőlt farönkön ülő fiú tekintetére gondolt a parton. Soha, senki nem nézett rá még így, ennyi kétségbeesett és reménytelen szerelemmel.

Sajnos be kellett vallania magának, hogy ő is beleesett a srácba, és teljes szívéből szerette, az elválás pedig oly keserű volt most. Kínjában az égre nézett, a kocsi maszatos üvegablakán át.

A Hold a leggyönyörűbb volt most, fényével bevilágította az egész partot. A csillagok, mint millió apró lámpa világítottak mellette, mint hatalmas reflektor körül az apró utcai lámpák. Lucy elmosolyodott. Akármennyire is szomorú volt Daniel miatt, a csillagok képe mindig megmosolyogtatta. És remélte, tudta, hogy ennek a történetnek lesz még folytatása, valahol, valamikor...