Egyperces :)

Ismét eltelt egy év, engem pedig megihletett a ballagás, és az idei ballagtatás :) Megint egy egyperces a tollamból, remélem tetszeni fog! :))

Ballag már a vén diák, tovább, tovább...

A zene felcsendült, én pedig az ajtó felé kaptam a fejemet. Elindultak. Végignéztem rajtuk. Fegyelmezetten énekeltek, de ha figyelmesebben megnézte az ember, máris volt egy könnycsepp, egy remegő kéz, egy pirult arc. Előrefelé figyeltem. Mindenki az éppen beballagó végzősöket nézte. A szüleik előttünk ültek, elködösült szemekkel nézve fiaikat és lányaikat. Nagy pillanat, tizennégy eddig eltelt év, az én kezemben pedig egy szalag, egy névvel, egy középiskolával. Ekkor a ballagóm belépett mellém. A zene átváltott, nekünk pedig mennünk kellett. Levonultunk a helyünkre, és onnan néztük a nyolcadikosokat. Csokorral a kezükben, megrendülve álltak, remegő hangon, egymásnak adva a mikrofont mondtak el egy verset. A meghatottság talán az egész termet áthatotta, én pedig azt gondoltam, jövőre én fogok ott állni. Az én kezemben lesz csokor, az én vállamon tarisznya, és én fogom más iskolában kezdeni a tanévet. Jaj, mennyire vártam már! Újabb zeneszám, indulni kell megint. Visszaálltam a helyemre. Búcsúvers, búcsúbeszédek, könnyek, mosolyok, elkapott pillantások. Ismét újabb zene, egy, kettő, három, szembefordulni. Egy halk Gratulálok, egy elsuttogott Köszönöm, egy halovány mosoly, majd szalag és csokor gazdát cserél. Egy, kettő, három, ismét vonulunk. Leülünk a helyünkre, és mindenki a könnyeit nyeldesi. Pedig nem is mi ballagunk. Mégis, ez olyan sorsszerű, most még ballagtattunk, jövőre már ballagunk, azután pedig mi leszünk a gólyák. Az élet megy a maga körforgásában, mi pedig sodródunk az árral. A tanévet lezárom! Egy újabb évnek vége, egy újabb nyár kezdődik. A hetedik. És jövőre már nekünk fog szólni a nóta...

Ballag már a vén diák, tovább, tovább...