2012. szeptember 27., csütörtök

Versek :)

Nagyon régen írtam már verset, de ezek a sorok már egy ideje itt motoszkálnak a fejemben, és most végre le tudtam őket írni :)) A versek menüpont alatt :)

2012. szeptember 25., kedd

Egyperces :)

Miközben itt fagyoskodtam, elkapott a kellemes, meleg nyári ihlet, ez pedig egypercesért kiáltott. Így hát: íme! :)


Csak ültem ott és néztem. Hosszú, mogyoróbarna haja lágy hullámokban omlott a hátára. Feszes combjai meztelenek voltak, formás hátsóján narancssárga bikini feszült. Karcsú dereka és csípője lépései ritmusára ringott. Két barátnőjébe karolva sétált a homokos parton, mezítláb. Egyszerre léptek, karjuk összeakasztva. A fejüket összedugva beszélgettek. Hirtelen hátravetette a fejét, és harsány kacagásba fogott. Körülöttünk mindenki ránézett, egyesek csillogó, mosolygó tekintetekkel, mások lenézően vagy éppen megbotránkozva. A csillogó tekintetek tulajdonosai nagyrészt férfiak voltak. Megbabonázva figyeltem. Már egy ideje nem bírtam levenni róla a szememet. 
Megállt, kezét a szája elé kapta, és sikkanott egyet. Kibújt a barátnői karjából, és rohanni kezdett. Hosszú haja lobogott utána, ahogyan a homokban szaladt, maga után felkavarva a finom port. Utána bámultam, mert még mindig nem bírtam levenni róla a szemem. 
Ekkor megláttam. Szőke volt, és nagyon nagyon izmos. A lány pedig a karjába ugrott. Az izomkolosszus elkapta, és megpörgette a levegőben, majd szenvedélyes, hosszú csókban forrtak össze. A strand kellős közepén. 
Elfordítottam a tekintetemet. Na, ilyen az én szerencsém! Felálltam a kőről, amin addig ültem, és lassan elindultam hazafelé. Kezemet a zsebembe dugva ballagtam a parton, és közben folyton olyan érzésem volt, mintha figyelnének... 

2012. szeptember 14., péntek

2012. szeptember 12., szerda

Nem egyperces, de majdnem :)

Hát...khm... tulajdonképpen egy egypercesnek is felfogható, de ez csak egy kis párbeszéd. Remélem tetszeni fog, mert ezt muszáj voltam papírra (képernyőre) vetni :)




- Szeretlek.
- Szeretsz? De hát... én kétbalkezes vagyok.
- Majd nem adok a kezedbe kést.
- Mindig felbukok a saját lábamban.
- Ott leszek melletted és elkaplak.
- Szétszórt vagyok.
- Majd összeszedlek.
- Én...
- Oké, elég volt.
- Rájöttél, hogy mégsem szeretsz?
- Miért akarsz lebeszélni magadról te butus?
- Én csak...
- Csitt! Engem mindez amit felsoroltál nem érdekel. Érted? Engem az érdekel, hogy okos vagy vicces, jókat lehet veled beszélgetni, megértő vagy. Bármit elmondhatok neked, tudom, hogy nálad biztonságban vannak a dolgaim. Mert megbízom benned. Szeretlek. Minden tökéletlenségeddel, mert hidd már el, te így vagy tökéletes! Hányszor mondjam még, hogy elhidd?
- Nem kell többször, mert... én is szeretlek.

Véleményt...? ^.^

2012. szeptember 9., vasárnap

VJK részlet :)

Készül a 10. fejezet, és ha készen lesz akkor jön a 9. :D Most pedig részlet... Linda gondolkozik az emberekről és a vámpírokról... sok szeretettel! :)

" Vér. Gyakran függ össze a halállal, pláne ezen a helyen, ahol ezeknek a lényeknek szükségük van rá, hogy fenntartsák gyilkos természetű létüket. Ez a lét természetellenes, és megannyi korai és igazságtalan halál okozója. Mégis, hát nem ilyen az ember is? Önmagát pusztító, önző teremtmény, mely saját célja érdekében tapos át a társain? Akit nem érdekel más csak önmaga, miközben fellengzős, hangzatos szavakkal altatja el mások gyanakvását, és aljas módon a földbe tiporja őket?
Kérdéseimre a válasz sajnos... de. "

2012. szeptember 5., szerda

Olvasóó :)

Spirit Bliss Kígyók sziszegése rövid összefoglalója az Olvasó-naplóban ^^ Olvassátok el, megéri! :) A következő, az általam most negyedszerre olvasott, de mindig is imádott Tökéletes kémia lesz terítéken :D