Advent negyedik vasárnapja - Karácsonyváró meglepetés Nektek! :) 4. egyben befejező rész

Nos, elérkezett a várva várt Negyedik Vasárnap. Bizony, holnap már Szenteste, itt a Karácsony. Nálunk már mézeskalácsillat lengi be a lakást, és a díszek is felkerültek, noha még nem a fára, de az ajtókra és ablakokra már mindenképpen. Szóval ezen a borongós, hideg vasárnap délutánon meghoztam reményeim szerint szívmelengető karácsonyi történetem negyedik, egyben utolsó részét, amellyel befejeződik Lydia és Sharon karácsonyi története. Remélem tetszett ez a kis ötletem egyébként, és úgy egyébként is szívesen látogattátok a blogomat egész évben. Nagyon örülök az immáron 6 rendszeres olvasómnak, köszönöm nektek, hogy bizalmat szavaztatok nekem! Szintén nagyon köszönöm a sok pozitív visszajelzést, ami nagyon sokszor adott erőt és önbizalmat ahhoz, hogy folytassam. Tudom, hogy nem voltam valami nagyon aktív, de nézzétek ezt el, nekem nem megy olyan gyorsan az írás :) Igyekszem a jövő évben is a kedvetekben járni, és sok érdekes történetet, és verset kitalálni! Addig is kívánok Nektek Békés Boldog Karácsonyi Ünnepeket, és Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet! Most pedig jöjjön a novella befejező része (jó hoszúúúúú lett), de előtte engedjetek meg egy szerintem nagyon szép karácsonyi idézetet, ami még ide is vág egy kicsit :)

" Ne a hóban, csillagokban,
Ne ünnepi foszlós kalácson,
Ne díszített fákon, hanem
A szívekben legyen Karácsony! "

---



Sharon az ablakon bámult kifelé. A szálló meleg volt ugyan, de fájóan személytelen. Lepillantott a kezében fogott kicsorbult bögrére, és a benne gőzölgő forró teára, amiről rögtön eszébe jutott Lydia, és az, hogy most őt is elveszítette, hiszen itt sosem fogja megtalálni. Néhány hete voltak a szállóban, nagyon sok emberrel összezsúfolva. Egyre közeledett a karácsony, ami Sharonban egy letűnt élet emlékkockáit elevenítette meg. Orrában érezte a fenyőgyanta semmihez sem fogható illatát, és elfogta az a "karácsony-előtti-érzés" ami minden évben ilyenkor.
Odakint szakadatlanul esett a hó, a hideg gyönyörű jégvirágokat rajzolt az ablakra. Talán ez volt mostani életben a legszebb dolog. A jégvirág... Milyen bonyolult, milyen tökéletes, milyen szép... A természet egy fenséges alkotása. A téli táj legszebb dísze. Ott ült, és nézte a jégvirágot. Közben azonban különös alakot vett észre a ködben.
Egy kis alak. Vékony testén fekete szövetkabát, fején szőrös kapucni. Lábán magas sarkú, drágának tűnő csizma, formás lábaira szűk farmer tapad. Sötétbarna kesztyűs kezével a kapu kilincsébe kapaszkodik, és erőlködve próbálja kinyitni azt. Sharon az elmúlt hetekben már kitapasztalta, hogy nagyon nehezen nyílik a rozsdás, öreg vaskapu. Érdeklődve figyelte az alakot, és hatalmába kerítette az érzés. Az érzés, amit akkor érzünk, ha ismerős közeledik felénk...
Istenem! Megtalált!
Sharon majd kibújt a bőréből örömében. Aztán valaki a fekete kabátos alak mellé lépett, és egyetlen mozdulattal kinyitotta a kaput. Ez az alak magas volt, és széles vállai voltak. Hosszú, barna kabát volt rajta, kesztyű, és meleg sapka bélelt fülrésszel. Sharon levegő után kapkodott.
A két alak gyors léptekkel közeledett az ajtó felé, ahol Miranda a segélyszervezet egyik tagja fogadta őket. Innentől Sharon semmit nem látott, de gyomra görcsbe rándult az izgatott várakozástól.
Aztán kinyílt a szoba ajtaja, és belépett rajta az átfagyott kapucnis alak, nyomában a sapkás férfival. Lydia levette a kapucniját, és megrázta sötét fürtjeit. Sharon lerakta a bögrét, ledobta magáról a takarót, és a nyakába vetette magát.
- Azt hittem soha nem látlak többet!
- Én is. Tudod milyen nehéz volt megtalálni?!
- Ne haragudj... De a meleg és száraz otthonra ami ráadásul ingyen van nem mondhattunk nemet...
- Ne mentegetőzz már, persze, hogy nem. De megtalálni akkor is nehéz volt!
Nevetve engedték el egymást, arcuk csak úgy ragyogott a viszontlátás örömétől.
- Hoztam neked valakit, akivel azt hiszem már nagyon régen találkoznod kellett volna...
Sharon a férfire nézett. Persze, megismerte. Ezer közül is megismerte volna, hiszen a saját arca nézett vissza rá. Az elmúlt egy évben csak az ő fényképei nyújtottak számára egy kis kapaszkodót, bár rettenetesen dühös is volt rá. Most minden érzése egyszerre tört rá, majdnem fulladozott tőlük.
Ugyanis nem más állt előtte mint az édesapja.
- Nos, akkor én azt hiszem most kimegyek, és kérek egy bögre teát, eléggé átfagytam odakint... - azzal Lydia behúzta az ajtót.
Nem maradtak egyedül, korántsem, de senki nem volt hallótávolságon belül a szobában, ők pedig mindketten csendes emberek voltak. Persze, hiszen egyik örökölte a másiktól. Most pedig a szokottnál is halkabban beszéltek.
- Nos, szia.
Nos, igen apa. Egy év után nincs is jobb kezdés egy sziánál. -gondolta Sharon. Nem válaszolt rá.
- Nézd, tudom, hogy haragszol rám. Minden okod meg is van rá, és én csak annyit kérek most tőled, hogy hallgass meg. Rendben?
Sharon csak bólintott, torkát fojtogatta valami, ami nem engedte ki a hangokat. Leült a kanapéra, és a vele szemben levő fotelre intett. Apja leült, levette a sapkáját és a kabátját, majd megköszörülte a torkát. Láthatóan feszengett.
- Szóval, már egy éve. Régen volt... De remélem tudod, hogy bár nem láttuk egymást, te mindig is az én kicsi lányom voltál. Sok mindent megbántam az elmúlt egy évben. Megváltoztam, Sharon. Nem tudom, elhiszed e amit mondok neked. Tudod, akkor amikor elmentem nagyon dühös voltam. Nem rád, és azt hiszem nem is anyádra igazán, hanem az egsz világra, a helyzetre, és legfőképpen magamra, amiért nem tudom megoldani, és nem tudom kézben tartani a dolgokat. Hogy nem tudok anyádnak elegendő támaszt nyújtani, és rólad sem gondoskodom elég jól... Ezért úgy döntöttem mindkettőtöknek jobb lesz nélkülem. Ma már belátom ez nagy hüyleség volt a részemről, és hidd el, hogy akkor sem volt könnyű döntés. Minden egyes percben hiányoztatok. Anyád is, de te legfőképpen. Először csak autókáztam, kiadtam a dühömet. Aztán volt egy kis karambolom, de semmi különös, nem történt semmi bajom. A kocsim viszont eléggé összetört, de még ment. Pont fordítva mint én... ő kívülről volt roncs, és belül rendben volt. Én kívülről voltam rendben, de valami emésztett belülről...
Sharon hallgatta amit az apja mondott, és szemében a düh, a megbántottság, a csalódás, és valahol, bár még magának se vallotta be a megkönnyebbülés könnyei csillogtak.
- Eltelt egy hónap, és én nem csináltam semmit. Aztán meg akartalak keresni titeket, esküszöm, rendbe akartam tenni a dolgokat. Amikor rászántam magam még egy hónap eltelt, és már nem találtalak titeket abban a házban ahol otthagytalak. Mindenhova utánatok mentem ahova költöztetek, de már sehol nem voltatok ott ahova mentem. Aztán egy idő után már nem kaptam több címet... A legrosszabbtól tartottam. Mindenki azt mondta sosem látott többet. Még meg is gyászoltalak titeket. Az utóbbi időben már csak árnyéka voltam önmagamnak. Aztán jött ez a lány, és visszahozta az életembe a fényt. Azt mondta tudja, hogy éltek, és egy szemeteskonténer mellett laktok anyáddal. Nagyon megdöbbentem. Aztán mikor elmentünk a konténerhez már ott sem voltatok. Én feladtam volna, sőt bevallom, mérges is voltam a lányra, mert azt hittem csak olcsó tréfát űz velem, és utána jót röhögnek a nyomoromon az idióta vihogós csitri barátnőivel.
- Lydia nem olyan.
- Igen rájöttem. Ő talált rátok. Addig kutakodott, míg meg nem talált. És most itt vagyok. Most, hogy ismered a történetet, elítélhetsz. Mondhatod, hogy borzalmas apa vagyok, hogy hagytalak az utcán élni, és nem vittelek magammal már az első pillanatban. Mondhatod, hogy gyenge és utálatos vagyok mert nem kerestelek addig míg bele nem pusztultam, amit ez a lány, aki tulajdonképpen vadidegen megtett értetek. De akkor is tudnod kell, hogy ebben az évben a poklok poklát éltem át, és én mindvégig nagyon szerettelek titeket. És őszintén kérem, hogy bocsáss meg nekem Sharon! Nos, mit mondasz?
Sharon szeméből most buggyant ki az első könnycsepp. Felállt, és lassan átölelte az apját, akinek szemében szintén csillogtak a könnyek. Ez egy néma megbocsátás volt, és mindketten megkönnyebbültek tőle.
Végül Sharon bontakozott ki az ölelésből, és szipogva elnevette magát.
- Azt hiszem ezt a kört még egyszer le kell játszanod valakivel. Amióta itt vagyunk egy kortyot sem ivott, úgyhogy talán fogsz tudni beszélni vele...
Mintegy végszóra kinyílt az ajtó, és Sharon anyja viharzott be rajta.
- Charles!
- Millicent...
- Akkor azt hiszem most távozom... - azzal Sharon ugyanúgy mint Lydia kilépett az ajtón, és elment a konyhába.
Lydia ott ült az asztalnál, kezei között egy bögre tea, és kedélyesen beszélgetett néhány idősebb nénivel akiket teljesen elbűvölt közvetlensége és vidámsága. Sharon is öntött magának egy kis teát, és leült mellé. Lydia ránézett, és az arcán felvillant egy mosoly. Sharon is mosolygott, és néma 'köszönöm'-öt tátogott.
'Boldog Karácsonyt!' suttogta vissza Lydia.


*5 hónappal később*

Sharon bezárta a ház fehér ajtaját, és anyja kezébe nyomta a kulcsot, majd adott két puszit az arcára. A kertben tevékenykedő apjának is intett, és elszaladt a járda felé, ahol Lydia már régen várta.
- Mi tartott ennyi ideig?
- Bocs, csak nincs egy göncöm amit felvehetnék. Későn szóltál.
- Duma, duma, duma... minek kiöltözni a strandra?
- Oké, mindegy.
Sharon felnézett a szikrázóan kék égre. Ennyire boldog még sohasem volt. A május végi nap szikrázóan sütött, ők pedig ráérősen ballagtak a járdán. Ennél jobb élete nem is lehetett volna.

Lydia mosolyogva nézte barátnője arcát. Amióta a családja újra együtt élt, és beköltöztek ebbe a gyönyörű, idilli kis házikóba mintha kicserélték volna. Ragyogott, és élettel teli volt. Öröm volt ránézni. Lydia most már biztos volt benne: ennél jobb karácsonyi ajándékot keresve sem találhatott volna.
Mert a legjobb ajándék minden ünnepre a szeretet.

Advent harmadik vasárnapja - Karácsonyváró meglepetés Nektek! :) 3. rész

És ismét vasárnap, szóval újabb rész Lydia és Sharon történetéből :) Remélem ez is tetszeni fog nektek! :)





---


Lydia lassan ballagott a járdán. Szép nap volt, szebb mint eddig bármikor a télen. A nap szikrázóan sütött fényében csillogott a frissen leesett hó. Szerette a telet. Szerette a csillogó havat, és ilyenkor karácsony előtt a villogó díszeket, a csodaszép kirakatokat. Számára a karácsony a békét és a nyugalmat jelentette.
Vállára akasztva kedvenc nagy, rózsaszín pöttyös válltáskája fityegett megtömve étellel, és kétliteres termoszban forró tea is lapult benne. Lydia közeledett a konténerhez, és mellette Sharonhoz. Előre örült a lány arcának, ahogy majd meglátja a rakományt amit hozott neki, azokban a ruhákban amikben végre nem fázik.
Amikor végre meglátta a konténert földbe gyökerezett a lába. Sharon ugyanabban a koszos takaróban vacogva, saját vékony pulóverében ült, arcára könnyek fagytak. Vacogott, a szája már kék volt. Lydia nem értette mi folyik itt.
- Sharon!
Odafutott a lányhoz, és gyors mozdulatokkal lehámozta magáról a kabátot, majd a vállára terítette. Aztán teát töltött neki a termoszból, és a kezébe nyomta.
- Idd meg! Jó forró. Segíteni fog.
- Kö...kö...kösz... - Sharon nem tudta végigmondani, mert fogai minduntalan összekoccantak közben.
Óvatosan a szájához emelte a teát, és lassan kortyolgatni kezdte. Szinte látni lehetett, ahogy elfagyott ujjai felengedtek. Amikor már a szája sem volt kék, hálásan nézett Lydiára, aki közben kipakolta a többi cuccot is a táskájából.
- Köszönöm. Tényleg nem tudom miért segítesz nekem, de nagyon jólesik.
- Nagyon szívesen. Viszont én tudod mit nem tudok?
Kérdő pillantás a válasz.
- Miért fagyoskodsz a saját ruháidban? Miért nem veszed föl azokat amiket hoztam? Hol a hátizsák?
Sharon elfordította a fejét.
- Ez bonyolult.
- Bonyolult. Értem.
Lydia fogta magát, és felállt. Leporolta magát, és sarkon fordult. A válla fölött még visszanézett.
- Bonyolult. Talán az is bonyolult, miért kezdtem egyáltalán segíteni nektek.
Megsértve érezte magát. Tényleg szívesen segített, de azt nem szerette ha nem értékelik azt amit csinál.
- Lydia, kérlek várj!
Megtorpant. Hallotta a lány hangjából sütő kétségbeesést, és szinte magán érezte lecsorgó könnyeit.
- Rendben. Elmondom, ha nagyon akarod, de nem szép történet. Ha akarod elmesélem az egész történetem. Remélem meg fogsz érteni...
Lydia semmit nem szólt, csendesen visszaült a pokrócra, Sharon pedig mély levegőt vett, és belefogott.
- Nem éltünk mindig az utcán. Sőt! Régen lenéztem a hajléktalanokat. Olyan jó életünk volt! Szerető szülők, hatalmas ház, még bejárónőnk is volt! Aztán valami elromlott, és már semmi nem volt ugyanaz. Az életünk szétesett, anyám elvesztette a munkáját. Kisebb házba kellett költöznünk, de még boldogok voltunk. Szerettük egymást. De anyám nem talált munkát. Egyre inkább az akoholba menekült, egyre többször volt részeg. Apámmal sokat veszekedtek, míg végül már nem bírta tovább. Itthagyott bennünket, egy szürke őszi délutánon. Azt hittem vele mehetek, de csak elment. Azóta nem is hallottam felőle, mi pedig... Eladósodtunk. Segélyekből éltünk, de végül nem maradt semmink. Nem tudtuk fizetni a rezsit, elárverezték a házat a fejünk fölül. Apámat azóta sem érdekli mi van velünk, mi pedig itt vagyunk az utcán. Anyám amiből tud pénzt csinál, de mindet el is issza. Semmi nem marad belőle... Ez történt a ruháiddal is. Hát ennyi. Remélem nem haragszol, mert még soha nem volt ilyen jótevőm mint te vagy...
Lydia szemében könnyek csillogtak. Megrendítette a lány kendőzetlensége, ahogy a nyers igazság áradt az ajkairól, miközben szemében ott csillogtak a sorsa igazságtalansága miatt gyülekező könnyek.
Arrébb kúszott, és átölelte őt. Sharont érezhetően meglepte a gesztus, de hálásan viszonozta az ölelést.
A járókelők csodálkozva bámulták gyönyörű, márkás farmerben és cszizmában lévő lányt, ahogy szorosan magához ölel egy koszos hajléktalant, miközben ő ezeket a szavakat suttogta:
- Segítek neked, ezt megígérhetem. Ha le kell járnom a lábam, ha minden egyes kavicsot meg kell érte mozgatnom, akkor is segítek.
Sokáig maradtak még úgy, ölelkezve, a hideg téli hóesésben.

Advent második vasárnapja - Karácsonyváró meglepetés Nektek! :) 2. rész

Nos, íme itt a folytatás :) Remélem vártátok, és tetszeni is fog :)

---

Sharon megilletődve bámult az idegen lány után, kezében a hátizsákkal, majd visszaballagott, és kihúzta a cipzárat. A táska tömve volt meleg ruhával, kabáttal, pokróccal. Gyorsan magára húzott hármat a pulóverek közül, meg egy téli dzsekit, és kiválasztott egy párat az anyjának is. 
Régen nem érzett kellemes meleg járta át elfagyott ujjait. Felhúzott egy kesztyűt és egy meleg sapkát is, majd beburkolózott saját takarójába. Végre nem fázott, és ez jóleső érzéssel töltötte el. Még mindig nem értette a dolog miértjét, de kezdte visszanyerni bizalmát az emberekben. Talán vannak még jó emberek. Ezzel a gondolattal aludt el újra, a jó melegben. 
... 
Késő őszi délután. Hideg van, a fák már kopárak. A szürke különböző árnyalatait könnyek homályosítják el egy fiatal lány szemében. Az ablakpárkányon ül, bőröndjei körbeveszik a szobában, ő pedig egy egyre távolodó autót figyel, amint egyre messzebb jut a bekötőúton, míg csak teljesen el nem tűnik a lány szeme elől. Borzalmas nézni, ahogy az élete egy szempillantás alatt változik meg. 
Rohanás... csak rohanni, egyik helyről a másikra, és sehol sem találni menedéket. Csak magukra számíthatnak, ő és az anyja... 
Az utca hideg köve. Anyja részeg, kiabál. Ismerős helyzet, az ismerős hidegben. Ő meghúzza magát a takaróban, egyre jobban fázik. Anyja csapkod, borszag terjeng a levegőben. Elfordítja a fejét, mire anyja még jobban kiabál. Nem figyel rá...
...
- Sharon! Sharon!
- Mi van?
- Mi ez itt? Mi van rajtad?
Az álom utolsó morzsáival a szemében felült, és ránézett anyjára. Vékony pulóverben áll felette, ajkai már majdnem kékek, és a hátizsákot tartja a kezében. 
- Hogyhogy mi ez? Ruha. Vedd fel, rád való is akad benne. 
- Kitől van ez? Hm? 
Sharon elfordította a fejét. Bevett szokása volt ez, ha nem akart beszélni valakivel. Pofon csattant. 
- Válaszolj ha kérdezlek ribanc!
- Anya, te megint részeg vagy. 
Sharon elkeseredve nézte dühös anyját. Nemsokára az alkohol ismerős szaga is megcsapta. Elfintorította az orrát, és kivette anyja kezéből a hátizsákot. Adott neki egy pulóvert meg egy kabátot, majd maga mellé vette a táskát.
- A táska egy kedves lánytól van, a neve Lydia. Ha tényleg érdekel. 
- Te meg elfogadtad, ő meg most röhög a nyomorunkon mi? Na szép! Nem kellenek a retkes ruhái! Vedd le! Hallod, vedd le!
- Nem! Végre van normális ruhánk. Anya, kérlek. 
Sharon természetéből adódóan halk volt, és nyugodt, de kezdett nála elszakadni a cérna. 
- Fogd be a pofád! 'Anya, kérleeek' mintha egy kurva főszerepet játszanál valami filmben. Nem vagy színész drágám, nem kell itt ilyen dumákat nyomatni. Add ide azt a pulóvert!
Azzal Megfogta a kabát zipzárját, és egyetlen erős mozdulattal rántotta le. Leszaggatta Sharonról a kabátot, és letépte a pulóvert is lánya testéről, egy marék hajjal együtt. Sharon sikított, de a közömbös embertömeg most is csak bambán bámulta a szenvedéseit. 
Amikor már csak a saját ruhái voltak rajta, és a konténer tövében ült, némán bámulta a hátizsákkal távolodó anyja alakját. Újra fázott, de szemét égették a még el nem sírt könnyek. Elege volt az egészből. Már csaknem egy éve, hogy az utcán éltek, egyik napról a másikra, nem tudva mit hoz a jövő. Enni is alig ettek, csak amit néha találtak valahol, az anyja pedig mindig talált valamit, amit eladhatott italért cserébe. Ha csak belegondol mennyit fog kapni a ruhákért, és mennyi mást lehetne abból a pénzből venni... 

Advent első vasárnapja - Karácsonyváró meglepetés Nektek! :) 1. rész

Ma van Advent első vasárnapja, (nem mondom, mi? :D) és ebből az alkalomból készültem nektek egy kis meglepetéssel. Nevezetesen egy novellával, amit négy részben fogok veletek megosztani, a négy vasárnap egyet-egyet, és így várhatjuk együtt a Karácsonyt! Egyébként, aki majd lemaradna a bejegyzésekről, vagy az előző részekről, az éppen aktuális rész a hét folyamán a novellákba is fel fog kerülni, hogy végül az egészet egyben láthassátok :) Szóval, első vasárnap, első rész, íme! :)


---



Lydia a sáljába burkolózott a csípős téli délután hidege elől. Sapkát persze megint elfelejtett venni, fülei majd' lefagytak. Kihúzta zsebéből kesztyűs kezét, és leengedte a haját. Miközben ujjaival megigazgatta tincseit, céltudatosan haladt előre, csizmájának sarka hangosan kopogott a járda kövén. Egy szemeteskonténer mellett haladt el éppen, amikor különös dolgot vett észre.
Egy lány, talán éppen annyi idős mint ő, ott kuporgott a konténer mellett egy pléden. Koszos sapkában és sálban néhány kopott takaróba burkolva vacogott, miközben emberek ezrei mentek el mellette szenvtelenül. Lydia megborzongott. A lány mellett egy nő feküdt a földön, lehelete sűrű páragomolyagban hagyta el a száját. Háromszor annyi takaró volt rajta mint a lányon, és békésen aludt, mit sem törődve a hideggel vagy a világgal.
A lány felemelte a fejét. Szikrázó kék szeme Lydia lelkébe hatolt. Földbegyökerezett lábbal állt, és hiába tudta, hogy illetlen amit tesz nem bírta levenni a szemét a hajléktalan lányról. Az egyre gyanakvóbban nézett vissza rá, amit teljesen meg tudott érteni. Lassan továbbindult, de egy pár lépés után még hátranézett. A lány felvont szemöldökkel követte lépéseit, majd vállat vont, és feljebb húzta magán a takarót.
Lydiának egész éjszaka a hajléktalan lány járt az eszében. Naponta többször is látott padon fekvő embereket, de ez a lány más volt. Az arcáról sütő kétségbeesés mélyen megrendítette, és buzgott benne a tettvágy.
Másnap összeszedett egy nagy köteget a megunt ruháiból, és begyűrte egy táskába. Főleg meleg felsők voltak, pulóverek amiket már nem hordott. Még iskola előtt el akarta vinni őket, de már nem maradt sok ideje.
Biciklire pattant, és tekerni kezdett végig a városon, míg meg nem találta a szemetest aminél tegnap látta a lányt. A konténerhez támasztotta a biciklit, majd fogta a hátizsákot, és az alvó lány mellé tette. A lány felnézett rá, szemében az álom morzsáival, meglepetten.
- Nézd meg, szerintem jók rád. És lehet, hogy rá is. - mutatott Lydia a lány mellett fekvő nőre, majd sarkon fordult, és elindult.
- Hé, várj!
Kíváncsian nézett hátra. A lány felállt, és elindult felé, kezében a táska.
- Miért adod ezt nekünk? Ki vagy te? Miért segítesz?
- Lydia vagyok, és ezeket már úgysem hordom, gondoltam neked nagyobb szükséged van rá. Vedd el, és hordd egészséggel.
- Miért?
- Mit miért? Látom, hogy fázol. Takaró is van benne. Ne ellenkezz már!
- Bocs, csak ez olyan furcsa. Nem sokan szoktak segíteni egy hajléktalanon.
- Hát én igen. Mi a neved?
- Sharon, én Sharon vagyok. Szívesen körbevezetnélek a lakhelyemen, de úgyis minden nap erre jársz, szóval...
- Humoros. De nekem most mennem kell. Majd még jövök, hozok kaját, meg meleg italt.
- Nem kell, úgy értem, nem kötelességed minket gondozni...
- De segíteni akarok.
- Köszönöm. Tényleg. - Sharon rámosolygott, és Lydia viszonozta a mosolyt. Abban a pillanatban egy néma megállapodást kötöttek.

Adventi készülődés :)

Hellóó mindenki!
Miujság veletek? :)) Én megvagyok, és akaratomon kívül kezdek karácsonyi hangulatba kerülni. Ne értsetek félre, nem azért akaratomon kívül, mert nem szeretem, csak úgy gondoltam, hogy még korai. Elvégre még van egy hónap, még a Mikulás sem volt itt... De már a csapból is a karácsony folyik. Viszont, Advent első vasárnapja már közeleg, és én készülök nektek egy kis adventi meglepivel. Szóval, szemeket készíteni olvasásra, mert egy novellát fogtok kapni, négy részben a négy hétre, de ennél többet nem árulok el. :)) Jó várakozást, adventi készülődést, tanulást, munkát, pihenést, sportolást...! :)

:(

Olyan bűntudatom van, amiért így elhanyagollak benneteket! Sajnos azonban most nincsen időm és ihletem az íráshoz, úgyhogy nincsen mit megosztanom veletek. Egyébként élek és virulok, tanulok, sportolok, pihenek, csak éppen írni nem tudok. Azt viszont megígérhetem, hogy amint lesz valami, arról Ti fogtok először tudni :) Addig is csemegézzetek az eddigiekből, ha még van olyan amit nem olvastatok, de esetleg tetszene, én pedig igyekszem nektek hozni valamit a közeljövőben :) Köszönöm a türelmeteket, és, hogy frissítés nélkül is van aki betér néha :) Tényleg igyekszem aktívabb lenni!

Meglepetéééés! :DD

Helló, mindenki! :) Tudom, hogy mostanában kicsit (nagyon) eltűntem, de sokkal kevesebb isőm és energiám jut írni, mint eddig. Sajnos... ezért itt sem tudtam mivel frissíteni, elég régen csend van. DE! Az új SFL fejezet azért gőzerővel készül, és hogy addig se maradjatok olvasnivaló nélkül, hozok belőle egy nyúlfarknyi részletet, kárpótlásul a rengeteg kihagyott idő miatt! :) Ez a fejezet is sok meglepetést fog tartogatni, de most itt azén meglepetésem. Egy illusztrált részlet, csak most, csak nektek! :D Jó olvasást, remélem tetszeni fog :)

" Azzal mielőtt bármit is mondhatna kinyitom a gardróbot, és kiválasztok egy könnyű, barackszínű nyáriruhát fehér övvel,  és egy fehér sarut. Mégis átöltözök, hiszen nem mehetek lovasan. Beviszem a fürdőszobába, majd gyors zuhany után magamra is kapom mindkettőt. A hajamat kibontom, és gyorsan átfuttatom rajta a hajvasalót. A szemeimet egyetlen szemceruzavonallal emelem ki, majd a fürdőből kilépve a fejembe csapom a kedvenc szalmakalapom - amin a szalag ugyanolyan színű mint a ruhám - és a kezembe veszem a napszemüvegemet. Teljesen elkészülve lépek ki a szobából, magam után húzva narancsos tusfürdőm édes-keserű illatát. A ruha nyakába akasztom a szemüveget, és kimegyek a szabadba. "

Véleményt hagyni kommentben továbbra is ér! ;)

Versek :)

Nagyon régen írtam már verset, de ezek a sorok már egy ideje itt motoszkálnak a fejemben, és most végre le tudtam őket írni :)) A versek menüpont alatt :)

Egyperces :)

Miközben itt fagyoskodtam, elkapott a kellemes, meleg nyári ihlet, ez pedig egypercesért kiáltott. Így hát: íme! :)

Csak ültem ott és néztem. Hosszú, mogyoróbarna haja lágy hullámokban omlott a hátára. Feszes combjai meztelenek voltak, formás hátsóján narancssárga bikini feszült. Karcsú dereka és csípője lépései ritmusára ringott. Két barátnőjébe karolva sétált a homokos parton, mezítláb. Egyszerre léptek, karjuk összeakasztva. A fejüket összedugva beszélgettek. Hirtelen hátravetette a fejét, és harsány kacagásba fogott. Körülöttünk mindenki ránézett, egyesek csillogó, mosolygó tekintetekkel, mások lenézően vagy éppen megbotránkozva. A csillogó tekintetek tulajdonosai nagyrészt férfiak voltak. Megbabonázva figyeltem. Már egy ideje nem bírtam levenni róla a szememet. 

Megállt, kezét a szája elé kapta, és sikkanott egyet. Kibújt a barátnői karjából, és rohanni kezdett. Hosszú haja lobogott utána, ahogyan a homokban szaladt, maga után felkavarva a finom port. Utána bámultam, mert még mindig nem bírtam levenni róla a szemem. 

Ekkor megláttam. Szőke volt, és nagyon nagyon izmos. A lány pedig a karjába ugrott. Az izomkolosszus elkapta, és megpörgette a levegőben, majd szenvedélyes, hosszú csókban forrtak össze. A strand kellős közepén. 

Elfordítottam a tekintetemet. Na, ilyen az én szerencsém! Felálltam a kőről, amin addig ültem, és lassan elindultam hazafelé. Kezemet a zsebembe dugva ballagtam a parton, és közben folyton olyan érzésem volt, mintha figyelnének... 

VJK :D

Ééééééééééés 9. fejezet :D Jó olvasást! :)

Nem egyperces, de majdnem :)

Hát...khm... tulajdonképpen egy egypercesnek is felfogható, de ez csak egy kis párbeszéd. Remélem tetszeni fog, mert ezt muszáj voltam papírra (képernyőre) vetni :)




- Szeretlek.
- Szeretsz? De hát... én kétbalkezes vagyok.
- Majd nem adok a kezedbe kést.
- Mindig felbukok a saját lábamban.
- Ott leszek melletted és elkaplak.
- Szétszórt vagyok.
- Majd összeszedlek.
- Én...
- Oké, elég volt.
- Rájöttél, hogy mégsem szeretsz?
- Miért akarsz lebeszélni magadról te butus?
- Én csak...
- Csitt! Engem mindez amit felsoroltál nem érdekel. Érted? Engem az érdekel, hogy okos vagy vicces, jókat lehet veled beszélgetni, megértő vagy. Bármit elmondhatok neked, tudom, hogy nálad biztonságban vannak a dolgaim. Mert megbízom benned. Szeretlek. Minden tökéletlenségeddel, mert hidd már el, te így vagy tökéletes! Hányszor mondjam még, hogy elhidd?
- Nem kell többször, mert... én is szeretlek.

Véleményt...? ^.^

VJK részlet :)

Készül a 10. fejezet, és ha készen lesz akkor jön a 9. :D Most pedig részlet... Linda gondolkozik az emberekről és a vámpírokról... sok szeretettel! :)

" Vér. Gyakran függ össze a halállal, pláne ezen a helyen, ahol ezeknek a lényeknek szükségük van rá, hogy fenntartsák gyilkos természetű létüket. Ez a lét természetellenes, és megannyi korai és igazságtalan halál okozója. Mégis, hát nem ilyen az ember is? Önmagát pusztító, önző teremtmény, mely saját célja érdekében tapos át a társain? Akit nem érdekel más csak önmaga, miközben fellengzős, hangzatos szavakkal altatja el mások gyanakvását, és aljas módon a földbe tiporja őket?
Kérdéseimre a válasz sajnos... de. "

Olvasóó :)

Spirit Bliss Kígyók sziszegése rövid összefoglalója az Olvasó-naplóban ^^ Olvassátok el, megéri! :) A következő, az általam most negyedszerre olvasott, de mindig is imádott Tökéletes kémia lesz terítéken :D

11 kérdés, 11 válasz :)

Farkas Ani engem is kérdezett a Liebster Awards keretein belül. Itt olvashatjátok válaszaimat! :)

 1.) Mit jelent számodra az írás?
- Hobbit. Megnyugvást. Az önkifejezés egy eszközét.

2.) Melyik a kedvenc könyved, és miért?
- Nagyon nagyon sok könyvet szeretek, de Alex Flinn : Beastly -jét még semmi nem tudta kiütni a nyeregből. Talán mert minden benne van amit én szeretek... egy icipici varázslat, sok szerelem, humor és még több virág :)

3.) Bétázod-e valamelyik ismerősöd írását/írásait, és ha igen mi a véleményed róla ?
- Igazából bétázásnak nem nevezném. Akárki megkér szívesen olvasom és véleményezem az adott írást, de mindig hozzáteszem, hogy azért nyakát ne tegye a dolgokra amiket mondok... Nem tudom, nem érzem magam "elég"-nek ahhoz, hogy valakinek az írásait bétázzam, amíg én magam nem tudok jól teljesíteni.

4.) Földünkön beköszöntött a Jégkorszak, és a világ összes országának kormánya felszólítja a lakosságot, hogy tüzeljen el mindent, ami éghető? Melyik az a könyv, amit inkább megfagynál, de nem hagynád, hogy a lángok martalékává váljon?
- Hmm, ez nehéz kérdés... az egész könyvtáram nem jó válasz? Nem tudnék egyet kiemelni, és ezerszer inkább égetném el az összes cuccomat mint a könyveimet...

5.) Kitől vennél szívesen írás leckéket? (Lehet már nem élő író/írónő is.)
- Szabó Magdától, mert hatalmas írónő volt, mert az összes regénye amit eddig olvastam lebilincselt és mert nagyon tisztelem őt és egész munkásságát.
J.K. Rowlingtól, mert őt is fantasztikus írónőnek tartom, és mert felépített egy világot, mely generációkkal szerettette meg a könyvek varázslatos világát.
Beninától, mert imádom, ahogy ír, amilyen történeteket kitalál, ahogy csavarja a szálakat...!
Sőt, én úgy vagyok vele, hogy akárkitől szívesen tanulnék aki már befejezett egy könyvet, mert volt hozzá ereje, kitartása... :)

6.) Mióta van blogod, és milyen célt szolgál?
- Igazság szerint egyáltalán nem régóta... Talán idén március... nem tudom. A blogomat tulajdonképpen azért indítottam, hogy ösztönözzön engem az éppen folyamatban lévő munkáim befejezésére, hisz az olvasókat nem hagyhatom cserben! Aztán az is közrejátszott, hogy a számítógépemen eldugva senki nem fogja olvasni azt amit írok, nekem pedig szükségem van a visszajelzésre, hogy fejlődni tudjak. :)

7. Tudnál élni olyan világban, ahol nincsenek könyvek?
- Röviden és tömören: NEM!

8.) Van-e olyan tevékenység pl.: sport, amelynek végzése közben ihletet kapsz az íráshoz?
- Futás közben szoktam rajta agyalni, de ugyanígy olvasás közben is. Nagyon gyakran van, hogy például egy idézet ihlet meg.

9.) Ha hatalmadban állna feltámasztani három művész embert (pl.: írót, költőt, énekest, festőt stb. ), kiket hoznál vissza az életbe?
- Heath Ledger-t. Freddie Mercury-t, és Amy Winehouse-t biztosan... de annyian vannak még...

10. Melyik ma is élő író és/vagy írónő regényeit filmesítenéd meg?
- Benina Bíborhajú sorozatát, de csak ha nagyon regényhűen csinálnák meg... Simone Elkeles Tökéletes kémiáját... de nem vagyok nagy könyvmegfilmesítés párti, mert számomra ha újra látom őket filmen elvesznek a saját elképzelt szereplőim... A könyvnek saját varázsa van, amit a film az esetek 90%ában nem tud visszaadni.

11.) Melyik az a könyv, amit a világ összes kincséért sem olvasnál el még egyszer?
- Az Egri csillagok... nekem az kínszenvedés volt...

És 11 dolgot magamról :)

1.)  A 3 a szerencseszámom, ugyanis 3. hó 3-án születtem.

2.) 180 cm magas vagyok, amit hol szeretek, hol utálok.

3.) Az írás mellett olvasni és rajzolni is ugyanúgy szeretek.

4.) Egy ideje futok, és ZUMBÁzom. 

5.) Szeretem a lovakat, egy időben lovagoltam is.

6.) Sokszor szoktak idézetek megihletni.  

7.) Kicsi koromtól kezdve írok mesét, verset.

8.) Nagyon sokat gondolkodtam mire megnyitottam a blogot, de végül egyáltalán nem bántam meg.

9.) Sálmániás vagyok.

10.) A kedvenc évszakom a tavasz.

11.) Legjobban a meleg színeket kedvelem, de az összes színt imádom. Minél színesebb valami, annál jobb!

Trombitaszó dobpergés...

... mert elérkezett a várva várt (legalábbis reménykedem benne) SFL fejezet! Kissé hosszúra sikerült, de legalább lesz mit olvasnotok a következő részig :D Legközelebb VJK fejezet lesz, mert Linda meg Ethan megsértődnek már olyan hosszú ideje rájuk se néztem... na de mindegy, most olvassatok, jó szórakozást hozzá! Ja, és ha elolvastátok, a következő frissítésig látogassátok meg a linklistában feltüntetett blogokat - sok érdekes történetre találhattok, hozzám hasonló amatőr, de tehetséges, igényes írók munkái közül! Jó böngészgetést, olvasgatást, és jó pihenést a nyárból hátralévő pár napra...! :)

Nyaralok, olvasok, blogolok :)

A nyaralás alatt eddig olvasott két könyvről vélemény az Olvasó-naplóban :) További könyvajánló valószínű holnap :)

SFL :)

Mivel már lassan bűntudatom lesz attól, hogy milyen sokáig húzom az SFL 2. fejezetét, hoztam nektek belőle egy friss, lovas részletet. Remélem tetszeni fog, én pedig a héten igyekszem befejezni.



" Olyan tökéletes összhangban mozog ló és lovasa, mintha egy lenne a testük. A két izomzat is hullámzik egyik a másik alatt, de mindkettő gyönyörűen. Körbevágtatnak a pályán, majd kiugratnak a kerítésen, és elsuhannak az ellenkező irányba mint ahol én állok. Addig figyelem a tágas zöld mezőn egyre távolodó lovat mígnem már nem is látom.
Fantasztikus a szabadságnak e formája. Mikor ember és ló ilyen bizalmas kapcsolatban élnek, az maga a tökély. Az egymásba vetett hit, és a szabadság együttes érzése felemelő lehet mind a két fél számára. Én soha nem éreztem még ilyet. Sosem volt kapcsolatom a lovakkal, de még csak lovas emberekkel sem. Nem érintkeztem ezekkel a hatalmas állatokkal, és így tartottam is tőlük. Most azonban vágyom rá. "

Egyperces :)

Kicsi korom óta úgy rajzolok, hogy miközben alkotok kitalálok hozzá egy történetet. Így minden egyes rajzhoz tartozik egy apró kis történet, néha egész élettörténet... Kisebb koromban ezt hangosan is elmondtam, ma már csak magamban. És mivel nálam mindig úgy van, hogy a legvidámabb pillanatokban jönnek a legszomorúbb ötletek, megírtam ezt az egypercest, melyhez ezúttal mellékelem a képet is amely ihlette :) Jó olvasást!

Elment...

A hullámok egészen a vádlijáig felcsaptak, holott a víz csupán bokáig ért. Minden egyes vízcseppel jeges borzongás futott végig a gerincén. Sűrű fekete haját tépte a viharos szél, de ő mit sem foglalkozott vele. Könnyű nyári ruhája alját súlyosan húzta lefelé a nedvesség, majdnem ő is a vízbe rogyott, de még állt. Még... Egyre csak a horizonton egyre apróbbá váló hajót figyelte. A szél belekapott a kifeszített vitorlába, és a hajó szélsebesen hasította a hevesen hullámzó sötét színű víztömeget. Ha nagyon megerőltette a szemét, még látta a kormányrúdnál álló apró figurát, ahogy egyre csak előre figyel, próbálja megtartani a vitorlást. Kivehette széles vállát, keskeny csípőjét, és sötét színű haját... Elment. A veszteség súlya hirtelen ólomként nehezedett a vállára, mozdulatlanná dermedt. Ő, aki mindig védelmezte, aki mellette állt a bajban, aki kicsi kora óta fogta a kezét,  most elhagyta. Mikor a fehér pont végleg eltűnt a láthatáron, arcán akkor gördült le az első könnycsepp. Néma volt, hallgatta a fák leveleinek zizegését, a hullámok keltette zajt mikor a szikláknak csapódnak, és arcán elindult felfedező útjára a második könnycsepp is, hogy az arcáról legördülve a mélybe vesse magát, s egy cseppje legyen a hatalmas tengernek. Eme két előljáró után most már patakokban folyt arcán a sós lé. Elment, elment, elment... a szó monoton mantraként ismétlődött a fejében, már alig bírta elviselni. Zokogva térdre hullott a sekély tóban, a víz az arcába csapott, elmosva ezzel a könnyeket. Arcát kezébe temette, majd egész testét ellepte egy hatalmas hullám... Derékig érő hajzuhataga lucskosan omlott a vállára, nyáriruhája nedvesen tapadt a testéhez. Az ég hatalmasat dörgött, majd az eső is eleredt, ő pedig ott térdelt, testét nyaldosták a hullámok, és már sírni sem tudott. Mereven bámult maga elé, mintha már nem is lenne képes érezni, érteni. A bátyja elment. 

:)

1044 oldalmegjelenítés... csak pislogok! Ez olyan hihetetlen... de köszönöm Nektek! :)

Meglepi, és még egy meglepi-meglepi! :'D

Na szóval, a lényeg: úgy döntöttem a fejezet előtt megosztom veletek a meglepit az SFL-hez, hogy kárpótoljalak benneteket az egyre tovább húzódó fejezetalkotásért. Bár a kép olyan mintha egy óvodás festette volna, azért remélem így is tetszik... :)

A meglepi meglepi pedig teljesen spontán ma délutáni alkotás. A VJK-ról egy kicsit átterelődött ugyan a figyelem az SFL-re, de én azért gondolok rájuk is, és mikor elkészítettem ezt a rajzot, rögtön Ethan jutott eszembe. Vajon miért? :)

Remélem tetszett ez az újszerű dolog is amivel próbálom színesíteni ezt a blogot, és ha jelzitek, hogy tetszett, akkor lehet szó további ilyenekről is :)

Egyperces :)

Most először nem kép, és nem idézet ihletett meg hanem egy dal, méghozzá táborozás közben. Ott nem tudtam leírni, de itt megszületett ez a rövidke egyperces, aminek tulajdonképpen se füle, se farka, ez csak egy hangulat, egy érzés mely az esti 'altatódal' közben fogalmazódott meg bennem :)) Remélem tetszeni fog, jó olvasást! :))

A zene linkje, érdemes meghallgatni ahhoz, hogy ráhangolódjatok!
http://www.youtube.com/watch?v=XlE1IFteq1E&feature=fvst

Dúdolgatva sétáltam, előttem lustán nyújtózkodott a magyar tenger. Nem siettem sehová, szandálommal a kezemben lassan bandukoltam a parton. Élveztem, ahogy a homok a lábujjaim közé tülekedik, s langyosan simogatja a talpam. A nap éppen alábukott a látóhatár peremén, én pedig megálltam, hogy megnézzem a naplementét.
 Nagy nyugalmamban egy edzőcipő hangját hallottam a távolból, amint puhán csapódik a homoknak minden lépésnél. Nem törődtem a hanggal, csak csendben nyugtáztam magamban, néztem tovább az elém táruló gyönyörű látványt. Ám ekkor a hang elhallgatott, helyét átadva a halk szuszogásnak a fülem mellett. Forró lehelet csiklandozta a fülcimpámat, és meleg kéz ujjai záródtak egyesével meztelen hasamra. Óvatosan felpillantottam, és vakítóan fehér fogakat láttam, ragyogó mosolyba zárva. Akkor a meleg kéz megfogta a kezemet, és maga felé fordított, lassúzni kezdtünk.
Abban a pillanatban távolban pedig, egy gyermektábor falai közül elkezdődött a szám amelyet dúdoltam, s melyet táncpartnerem fütyült éppen...

'Könnyű álmot hozzon az éj...'

Megjöttem, de lassan megyek is :)

Nem tudom észrevettétek e, avagy sem, de az utóbbi jópár napban kissé passzív voltam. Ez azért van, mert nyár van, én meg ha tehetem, akkor igenis alig fürdőruhában égetem magam a napon, ez pedig annyit tesz, hogy táboroztam. Sajnos azt kell mondjam, hogy egész augusztusban ilyen leszek, hiszen nekem még most indul be a nyaralásszezon, ebben a hónapban nem sokat leszek itthon. Ettől függetlenül megpróbálok igyekezni az SFL második fejezetével, amit már nagyon régen ígérek, de higgyétek el halad az, ilyen hosszú fejezetet még talán soha nem is írtam. Ez biztató, vagy nem, azt döntsétek el ti, mindenesetre én beleadok apait anyait, (ebben az esetben inkább anyait - bocsi apa), és előbb utóbb készen leszek. Remélem előbb mint utóbb. Egyébként a Balaton megihletett, már szedem össze a gondolataimat egy történethez, ami alighanem csak egy kis egyperces lesz, de már az is valami a mostani hosszú hallgatásom után. Még egyszer ne haragudjatok, de a nyár az nyár, és megmondom őszintén szívesebben vagyok odakint, mint a számítógép előtt görnyedve. További jó pihenést mindenkinek, aki (úgy mint mi) még nem volt nyaralni, annak jó nyaralást, aki már volt az remélem jól érezte magát, szeptembertől pedig újra aktívabb leszek! Puszi! :)

SFL, és meglepi :D

Halihóóó! :)) Mi újság veletek? :D Nekem az utóbbi három napban nincsen wifim, tehát írok, remélem nem csak a saját örömömre :) Már majdnem készen van a következő SFL fejezet, és ha azzal készen vagyok, ígérem most már a VJK jön, mert az is régen volt már :))
Egyébként (csak hogy csigázzalak titeket) az SFL fejezet mellé egy meglepi is lesz :) Lehet, hogy nem tudtátok rólam, de az írás/olvasás mellett rajzolok is, tehát ilyen téren kell gondolkozni :)) Remélem tetszeni fog, de ssss! Ez MEGLEPETÉS :D

Olvastam :D

Olvasóónaplóban a Stray :) Ha kíváncsi vagy róla a véleményemre, katt rá! :D

Vers :)

Hosszú idő után újra rímekbe kellett szednem a gondolataimat :) A szív vándora címmel új verset találhattok :) Jó olvasást!

I LOST!

Sziasztok! Kissé eltűntem az utóbbi időben (lehet, hogy észrevettétek lehet, hogy nem, nem vagyok túl rendszeres...), de talán ez megengedhető nekem, hiszen nyaralok. Azért majd szombaton igyekszem SFL fejezettel, meg azzal ami addig jön :) Nem ígérek semmit, csak gondoltam teszek itt egy helyzetjelentést! További jó pihenést, szórakozást nektek, még akkor is ha az idő (legalábbis itt) most kicsit inkább tavaszias mint nyárias! :D

:)

Sziasztok! :) Mostanában kicsit lustulok, de ebben a melegben egyszerűen semmihez sincsen kedvem, és az ihlet is elkerül, de azért küzdök hősiesen :) Igyekszem azért mindkét következő fejezettel, addig is igyatok sokat, hűsöljetek, sunshine, beach, aztán majd hozom az olvasnivalót :))

Éééééés SFL! :DD

Teljesen rá vagyok kattanva erre a történetre most, így már kész is van az első fejezet, tőlem nektek sok szeretettel! Remélem tetszeni fog, jó olvasást! :)

Summer, Farm, Love :)

És a vámpíros sztori után egy kis real life, íme az új történetem előszava SFL oldalon ! Olvassatok, véleményezzetek! Az első fejivel is igyekszem majd :)

:))

Hirtelen felindulásból új történetbe kezdtem. Egészen körvonalazódott már a fejemben, pedig csupáncsak elgondoltam, hogy írni kéne, és bumm! jött az ihlet :) Ez persze nem jelenti azt, hogy a VJK el lesz hanyagolva, párhuzamosan fogom publikálni a kettőt :) Nemsokára fel is fogom rakni az előszót, remélem tetszeni fog nektek! :)

Olvasó-napló :))

Vélemény egy újabb könyvről!

Új oldal!

Sziasztok!
Sokat gondolkodtam azon, mit is csináljak ahhoz, hogy mozgalmasabb legyen a blogom. Ez alatt azt értem, hogy mivel én mindig csak körülbelül két hetente frissítettem, mikor verset novellát avagy egy új fejezetet írtam, és ez elég kevésnek bizonyult. Most kitaláltam! Olvasónaplót fogok írni. Na persze ezt nem olyan iskolás módon kell elképzelni, nem fejezetenként fogok lényeget kiemelni természetesen. Én sokkal inkább arra gondoltam, hogy ajánlom nektek a könyvespolcomat! :) Vagyis nem ajánlom, mert nem mindegyik könyv tetszett nekem sem, de véleményezem. Ezt én úgy képzeltem, hogy minden nap írok egy könyvről, ami a polcomon van, és miután ezzel végeztem, mindig arról, amit éppen olvastam :) Valamint, jobb oldalon megtalálható lesz mindig, mit is olvasok jelenleg :) Remélem ez nem volt zavaros, de ha esetleg az is volt, majdcsak beindul, és érthetőbb lesz a dolog. Az első könyvről már ment is a vélemény, és egy rövid tartalom tőlem. :) Ha a könyvek fülszövegét is szeretnétek, kérlek írjatok hozzászólást ehhez a bejegyzésnek, vagy az oldalra! Jó olvasást! :)

Egyperces :)

Ismét eltelt egy év, engem pedig megihletett a ballagás, és az idei ballagtatás :) Megint egy egyperces a tollamból, remélem tetszeni fog! :))

Ballag már a vén diák, tovább, tovább...

A zene felcsendült, én pedig az ajtó felé kaptam a fejemet. Elindultak. Végignéztem rajtuk. Fegyelmezetten énekeltek, de ha figyelmesebben megnézte az ember, máris volt egy könnycsepp, egy remegő kéz, egy pirult arc. Előrefelé figyeltem. Mindenki az éppen beballagó végzősöket nézte. A szüleik előttünk ültek, elködösült szemekkel nézve fiaikat és lányaikat. Nagy pillanat, tizennégy eddig eltelt év, az én kezemben pedig egy szalag, egy névvel, egy középiskolával. Ekkor a ballagóm belépett mellém. A zene átváltott, nekünk pedig mennünk kellett. Levonultunk a helyünkre, és onnan néztük a nyolcadikosokat. Csokorral a kezükben, megrendülve álltak, remegő hangon, egymásnak adva a mikrofont mondtak el egy verset. A meghatottság talán az egész termet áthatotta, én pedig azt gondoltam, jövőre én fogok ott állni. Az én kezemben lesz csokor, az én vállamon tarisznya, és én fogom más iskolában kezdeni a tanévet. Jaj, mennyire vártam már! Újabb zeneszám, indulni kell megint. Visszaálltam a helyemre. Búcsúvers, búcsúbeszédek, könnyek, mosolyok, elkapott pillantások. Ismét újabb zene, egy, kettő, három, szembefordulni. Egy halk Gratulálok, egy elsuttogott Köszönöm, egy halovány mosoly, majd szalag és csokor gazdát cserél. Egy, kettő, három, ismét vonulunk. Leülünk a helyünkre, és mindenki a könnyeit nyeldesi. Pedig nem is mi ballagunk. Mégis, ez olyan sorsszerű, most még ballagtattunk, jövőre már ballagunk, azután pedig mi leszünk a gólyák. Az élet megy a maga körforgásában, mi pedig sodródunk az árral. A tanévet lezárom! Egy újabb évnek vége, egy újabb nyár kezdődik. A hetedik. És jövőre már nekünk fog szólni a nóta...

Ballag már a vén diák, tovább, tovább...

VJK :)

Felkerült a 8. fejezet, ami azért is különleges mert nem a megszokott szemszögből íródott, és így valaki másról is megtudhatunk bizonyos dolgokat. Hogy kiről? Megtudod, ha elolvasod a 8. fejezetet. Remélem tetszeni fog, jó olvasást! :)

Végre VJK :)

Sziasztok! Nagyon régen volt már új fejezet, ám végre elkapott a nehezen vár ihlet, és megírtam, hogy azon nyomban frissen meg is osszam Veletek :) Remélem tetszeni fog, hiszen ez sem szenved hiányt akcióban :)) a következő fejezet pedig még különlegesebb lesz, hisz valaki más szemszögéből fog íródni... de erről egyelőre ennyit :) Jó olvasást!

vers :)

Új verset írtam, így hirtelen felindulásból, a címe: Merj álmodni! Ha kíváncsi vagy rá, katt a Verseim menüpontra :)!

Egyperces :)

Sziasztok! :) Ma este éppen egy idézet ihletett meg, amiből most csupán egy Egyperces sült ki :) Remélem tetszeni fog nektek! Íme:

'... Ha lemegy a nap és feljön a hold valaki a távolból rád gondol vágyakozva nézi a csillagos eget, reméli hogy örökre veled lehet ...'

Daniel az égre pillantott. A Hold már magasan járt az égen, és meglepően tiszta este volt. A csillagok pedig, mintha az ő rosszkedvét gúnyolták volna, vidáman ragyogtak a Hold körül, mintha valaki csillámporral hintette volna be az eget.

A látvány annyira gyönyörű volt, hogy Daniel szíve belesajdult. A földön ült, ujjait a homokba fúrta. Csupasz lábujjait a tenger sós vize nyaldosta, kellemesen csiklandozva őket ezzel. Ő mégsem tudott boldog lenni. Valami különleges, egészen furcsa új érzés kerítette hatalmába a fiú szívét, Sosem érezte még, és ez megrémítette.

Gondolatai folyton egy lány körül forogtak, akinek haja olyan szőke volt, mint a lemenő nap sugarai a tenger felszínén, szemei pedig olyan kékek, mint az ég, egy csodálatosan tiszta tavaszi délelőttön. Ahogyan édes illata az orrába kúszott, lelkét édes bizsergés fogta el, és többé már el sem eresztette. Daniel semmi mást nem akart, csak vele lenni, és folyamatosan érezni azt az édes illatot, de a lány akkor már messze járt.

És, ahogy erre gondolt, Daniel szíve majd megszakadt.

Lucy az autó ablakából figyelte az egyre távolodó tengerparti tájat. Szeméből potyogott a könny, ahogy a kidőlt farönkön ülő fiú tekintetére gondolt a parton. Soha, senki nem nézett rá még így, ennyi kétségbeesett és reménytelen szerelemmel.

Sajnos be kellett vallania magának, hogy ő is beleesett a srácba, és teljes szívéből szerette, az elválás pedig oly keserű volt most. Kínjában az égre nézett, a kocsi maszatos üvegablakán át.

A Hold a leggyönyörűbb volt most, fényével bevilágította az egész partot. A csillagok, mint millió apró lámpa világítottak mellette, mint hatalmas reflektor körül az apró utcai lámpák. Lucy elmosolyodott. Akármennyire is szomorú volt Daniel miatt, a csillagok képe mindig megmosolyogtatta. És remélte, tudta, hogy ennek a történetnek lesz még folytatása, valahol, valamikor...

Versikééék :)

Új versek fent ^^  Kicsit elvontak, de ez jött most :) Jó olvasást!

Vers :)

Gondoltam megosztom veletek a Vörös Pöttyös kiadó fészbukos játékára írt versemet :D Jéé és még itt is rímelek! :D Na mindegy puszi nektek, jók legyetek :D!

happy :D

Szijasztok! Végre visszakaptam a pendrive-om (ami eddig nem volt nálam), így újra gőzerővel készülhet a VJK (VégzetJobbKeze, csak nincs mindig kedvem kiírni, tehát ezentúl ezt a rövidítést használni fogom) következő fejezete :) emiatt a kölcsönadomapendriveom dolog miatt kissé el vagyok csúszva, de remélem kicsit később is örülni fogtok a fejinek :)

Novella :)

Novella került föl egy kutya és egy kislány rövid, de annál tartalmasabb barátságáról. Szerény véleményem szerint megéri elolvasni, és persze a véleményeket most is nagyon szívesen fogadom :)

Vers :)

Új vers, kissé szomorkás, de mégsem depressziós. Jó olvasást! :))

Regény & Novella :))

Feltettem az új fejezetet, jó szórakozást hozzá :)! Az ígért novellákról sem felejtkeztem el, de még folyamatban vannak :)

:)

Helló, mindenki :D!
Remélem kipihentétek magatokat a hosszú hétvégén, mert hamarosan egy novella, és egy 3 vagy 4 részes (még nem tudom..:$) történetecske fog jönni, valamint a 6. fejezet felkerüléséhez sem kell már sok idő! Puszi nektek! :)

Vers :)

Új vers :) Valahogy amikor nagyon vidám vagyok akkor alkotok szomorkás hangulatú verseket :) Remélem azért így is tetszeni fog! Jó olvasást hozzá! :D

Prológus :)

Lehet, hogy kicsit furcsa, hogy nem a fejezetek közlésének elkezdése előtt mutatom meg a prológust, de ez most készült el :) Remélem, hogyha egy ilyen prológust olvasnátok kezetekbe vennétek a "könyvet" is :)

A Végzet Jobb Keze

Prológus

Egy valamit rendesen megtanultam az élettől, ez pedig az, hogy a mának kell élni. Nem vagyok angyal, és nem is tudnék angyalként létezni. Vadász vagyok, ösztöneim kifejezetten erre összpontosulnak. Nem vagyok ember, ám nem vagyok természetfeletti lény sem. Azért létezem, hogy megmentsem azokat, akik ártatlanul élnek ezen a Földön, mit sem sejtve a rájuk leső veszélyről. Hiszem, hogy talán jobbá tehetem a világot a puszta létemmel is, és hiszem, hogy senki sem velejéig romlott kivéve egyetlen fajt...

Munkám egy kisvárosba szólít, körülbelül a semmi közepére, ahol hemzsegnek a vámpírok. Valami különös vonzást érzek, és el sem tudom képzelni mi az. Aztán meglátom azt a lányt... Gyönyörű, hullámos barna haja a derekát verdesi, csokoládébarna szeme teljesen elvarázsol. Tudom, hogy lépnem kell, és, hogy miatta is jól kell elvégeznem a munkámat, őt nem szabad a vámpírok kezére engednem.

Be kell bizonyítanom a Végzetnek, hogy méltó vagyok a munkámra!

Regény :)

Fent az 5. fejezet, és remélem, hogy tetszeni fog, mert az eddig kész fejezetek közül nekem ez a kedvencem. Hogy miért? Az a fejezet végén kiderül ;)

Regény :))

És tádádádááám jön a következő fejezet, kíváncsi vagyok, mit fogtok szólni a fejleményekhez :D jó olvasást !

:)!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket Mindenkinek! :)

Regény :)

Ezen a héten sikerült hamarabb végeznem, ezért most felrakom a 3. fejezetet! Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, mert ez egy nagyon fontos fejezet lesz, elég sok minden kiderül benne. Jó olvasást hozzá, remélem ez beillett egy kis kedvcsinálónak!

Vers :)

Rám jött a versírás-láz ma délután, és két újabb kis szösszenettel "ajándékozlak" meg benneteket...:) Remélem tetszeni fognak :)

Regény(ek) :)

Végre sikerült feltennem a 2. fejezetet, jó olvasást hozzá ! :))

sorry :)

Kicsit el voltam havazva mostanság, de remélem nemsokára fel tudom rakni a 2. fejezetet. :)

Regények :)

Felkerült az első fejezet ' A Végzet jobb keze' című regényemből :) Jó olvasást ! ;)

Verseim :)

Kukkants be a versek menüpontba, Mosoly, Tavasz és Ölelés című szösszeneteimért :)

:)

Hálóó mindenkinek, üdv a blogomon :D Grace.