Advent első vasárnapja - Karácsonyváró meglepetés Nektek! :) 1. rész

Ma van Advent első vasárnapja, (nem mondom, mi? :D) és ebből az alkalomból készültem nektek egy kis meglepetéssel. Nevezetesen egy novellával, amit négy részben fogok veletek megosztani, a négy vasárnap egyet-egyet, és így várhatjuk együtt a Karácsonyt! Egyébként, aki majd lemaradna a bejegyzésekről, vagy az előző részekről, az éppen aktuális rész a hét folyamán a novellákba is fel fog kerülni, hogy végül az egészet egyben láthassátok :) Szóval, első vasárnap, első rész, íme! :)


---



Lydia a sáljába burkolózott a csípős téli délután hidege elől. Sapkát persze megint elfelejtett venni, fülei majd' lefagytak. Kihúzta zsebéből kesztyűs kezét, és leengedte a haját. Miközben ujjaival megigazgatta tincseit, céltudatosan haladt előre, csizmájának sarka hangosan kopogott a járda kövén. Egy szemeteskonténer mellett haladt el éppen, amikor különös dolgot vett észre.
Egy lány, talán éppen annyi idős mint ő, ott kuporgott a konténer mellett egy pléden. Koszos sapkában és sálban néhány kopott takaróba burkolva vacogott, miközben emberek ezrei mentek el mellette szenvtelenül. Lydia megborzongott. A lány mellett egy nő feküdt a földön, lehelete sűrű páragomolyagban hagyta el a száját. Háromszor annyi takaró volt rajta mint a lányon, és békésen aludt, mit sem törődve a hideggel vagy a világgal.
A lány felemelte a fejét. Szikrázó kék szeme Lydia lelkébe hatolt. Földbegyökerezett lábbal állt, és hiába tudta, hogy illetlen amit tesz nem bírta levenni a szemét a hajléktalan lányról. Az egyre gyanakvóbban nézett vissza rá, amit teljesen meg tudott érteni. Lassan továbbindult, de egy pár lépés után még hátranézett. A lány felvont szemöldökkel követte lépéseit, majd vállat vont, és feljebb húzta magán a takarót.
Lydiának egész éjszaka a hajléktalan lány járt az eszében. Naponta többször is látott padon fekvő embereket, de ez a lány más volt. Az arcáról sütő kétségbeesés mélyen megrendítette, és buzgott benne a tettvágy.
Másnap összeszedett egy nagy köteget a megunt ruháiból, és begyűrte egy táskába. Főleg meleg felsők voltak, pulóverek amiket már nem hordott. Még iskola előtt el akarta vinni őket, de már nem maradt sok ideje.
Biciklire pattant, és tekerni kezdett végig a városon, míg meg nem találta a szemetest aminél tegnap látta a lányt. A konténerhez támasztotta a biciklit, majd fogta a hátizsákot, és az alvó lány mellé tette. A lány felnézett rá, szemében az álom morzsáival, meglepetten.
- Nézd meg, szerintem jók rád. És lehet, hogy rá is. - mutatott Lydia a lány mellett fekvő nőre, majd sarkon fordult, és elindult.
- Hé, várj!
Kíváncsian nézett hátra. A lány felállt, és elindult felé, kezében a táska.
- Miért adod ezt nekünk? Ki vagy te? Miért segítesz?
- Lydia vagyok, és ezeket már úgysem hordom, gondoltam neked nagyobb szükséged van rá. Vedd el, és hordd egészséggel.
- Miért?
- Mit miért? Látom, hogy fázol. Takaró is van benne. Ne ellenkezz már!
- Bocs, csak ez olyan furcsa. Nem sokan szoktak segíteni egy hajléktalanon.
- Hát én igen. Mi a neved?
- Sharon, én Sharon vagyok. Szívesen körbevezetnélek a lakhelyemen, de úgyis minden nap erre jársz, szóval...
- Humoros. De nekem most mennem kell. Majd még jövök, hozok kaját, meg meleg italt.
- Nem kell, úgy értem, nem kötelességed minket gondozni...
- De segíteni akarok.
- Köszönöm. Tényleg. - Sharon rámosolygott, és Lydia viszonozta a mosolyt. Abban a pillanatban egy néma megállapodást kötöttek.