---
Sharon megilletődve bámult az idegen lány után, kezében a hátizsákkal, majd visszaballagott, és kihúzta a cipzárat. A táska tömve volt meleg ruhával, kabáttal, pokróccal. Gyorsan magára húzott hármat a pulóverek közül, meg egy téli dzsekit, és kiválasztott egy párat az anyjának is.
Régen nem érzett kellemes meleg járta át elfagyott ujjait. Felhúzott egy kesztyűt és egy meleg sapkát is, majd beburkolózott saját takarójába. Végre nem fázott, és ez jóleső érzéssel töltötte el. Még mindig nem értette a dolog miértjét, de kezdte visszanyerni bizalmát az emberekben. Talán vannak még jó emberek. Ezzel a gondolattal aludt el újra, a jó melegben.
...
Késő őszi délután. Hideg van, a fák már kopárak. A szürke különböző árnyalatait könnyek homályosítják el egy fiatal lány szemében. Az ablakpárkányon ül, bőröndjei körbeveszik a szobában, ő pedig egy egyre távolodó autót figyel, amint egyre messzebb jut a bekötőúton, míg csak teljesen el nem tűnik a lány szeme elől. Borzalmas nézni, ahogy az élete egy szempillantás alatt változik meg.
Rohanás... csak rohanni, egyik helyről a másikra, és sehol sem találni menedéket. Csak magukra számíthatnak, ő és az anyja...
Az utca hideg köve. Anyja részeg, kiabál. Ismerős helyzet, az ismerős hidegben. Ő meghúzza magát a takaróban, egyre jobban fázik. Anyja csapkod, borszag terjeng a levegőben. Elfordítja a fejét, mire anyja még jobban kiabál. Nem figyel rá...
...
- Sharon! Sharon!
- Mi van?
- Mi ez itt? Mi van rajtad?
Az álom utolsó morzsáival a szemében felült, és ránézett anyjára. Vékony pulóverben áll felette, ajkai már majdnem kékek, és a hátizsákot tartja a kezében.
- Hogyhogy mi ez? Ruha. Vedd fel, rád való is akad benne.
- Kitől van ez? Hm?
Sharon elfordította a fejét. Bevett szokása volt ez, ha nem akart beszélni valakivel. Pofon csattant.
- Válaszolj ha kérdezlek ribanc!
- Anya, te megint részeg vagy.
Sharon elkeseredve nézte dühös anyját. Nemsokára az alkohol ismerős szaga is megcsapta. Elfintorította az orrát, és kivette anyja kezéből a hátizsákot. Adott neki egy pulóvert meg egy kabátot, majd maga mellé vette a táskát.
- A táska egy kedves lánytól van, a neve Lydia. Ha tényleg érdekel.
- Te meg elfogadtad, ő meg most röhög a nyomorunkon mi? Na szép! Nem kellenek a retkes ruhái! Vedd le! Hallod, vedd le!
- Nem! Végre van normális ruhánk. Anya, kérlek.
Sharon természetéből adódóan halk volt, és nyugodt, de kezdett nála elszakadni a cérna.
- Fogd be a pofád! 'Anya, kérleeek' mintha egy kurva főszerepet játszanál valami filmben. Nem vagy színész drágám, nem kell itt ilyen dumákat nyomatni. Add ide azt a pulóvert!
Azzal Megfogta a kabát zipzárját, és egyetlen erős mozdulattal rántotta le. Leszaggatta Sharonról a kabátot, és letépte a pulóvert is lánya testéről, egy marék hajjal együtt. Sharon sikított, de a közömbös embertömeg most is csak bambán bámulta a szenvedéseit.
Amikor már csak a saját ruhái voltak rajta, és a konténer tövében ült, némán bámulta a hátizsákkal távolodó anyja alakját. Újra fázott, de szemét égették a még el nem sírt könnyek. Elege volt az egészből. Már csaknem egy éve, hogy az utcán éltek, egyik napról a másikra, nem tudva mit hoz a jövő. Enni is alig ettek, csak amit néha találtak valahol, az anyja pedig mindig talált valamit, amit eladhatott italért cserébe. Ha csak belegondol mennyit fog kapni a ruhákért, és mennyi mást lehetne abból a pénzből venni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése