Egyperces :)

Kicsi korom óta úgy rajzolok, hogy miközben alkotok kitalálok hozzá egy történetet. Így minden egyes rajzhoz tartozik egy apró kis történet, néha egész élettörténet... Kisebb koromban ezt hangosan is elmondtam, ma már csak magamban. És mivel nálam mindig úgy van, hogy a legvidámabb pillanatokban jönnek a legszomorúbb ötletek, megírtam ezt az egypercest, melyhez ezúttal mellékelem a képet is amely ihlette :) Jó olvasást!

Elment...

A hullámok egészen a vádlijáig felcsaptak, holott a víz csupán bokáig ért. Minden egyes vízcseppel jeges borzongás futott végig a gerincén. Sűrű fekete haját tépte a viharos szél, de ő mit sem foglalkozott vele. Könnyű nyári ruhája alját súlyosan húzta lefelé a nedvesség, majdnem ő is a vízbe rogyott, de még állt. Még... Egyre csak a horizonton egyre apróbbá váló hajót figyelte. A szél belekapott a kifeszített vitorlába, és a hajó szélsebesen hasította a hevesen hullámzó sötét színű víztömeget. Ha nagyon megerőltette a szemét, még látta a kormányrúdnál álló apró figurát, ahogy egyre csak előre figyel, próbálja megtartani a vitorlást. Kivehette széles vállát, keskeny csípőjét, és sötét színű haját... Elment. A veszteség súlya hirtelen ólomként nehezedett a vállára, mozdulatlanná dermedt. Ő, aki mindig védelmezte, aki mellette állt a bajban, aki kicsi kora óta fogta a kezét,  most elhagyta. Mikor a fehér pont végleg eltűnt a láthatáron, arcán akkor gördült le az első könnycsepp. Néma volt, hallgatta a fák leveleinek zizegését, a hullámok keltette zajt mikor a szikláknak csapódnak, és arcán elindult felfedező útjára a második könnycsepp is, hogy az arcáról legördülve a mélybe vesse magát, s egy cseppje legyen a hatalmas tengernek. Eme két előljáró után most már patakokban folyt arcán a sós lé. Elment, elment, elment... a szó monoton mantraként ismétlődött a fejében, már alig bírta elviselni. Zokogva térdre hullott a sekély tóban, a víz az arcába csapott, elmosva ezzel a könnyeket. Arcát kezébe temette, majd egész testét ellepte egy hatalmas hullám... Derékig érő hajzuhataga lucskosan omlott a vállára, nyáriruhája nedvesen tapadt a testéhez. Az ég hatalmasat dörgött, majd az eső is eleredt, ő pedig ott térdelt, testét nyaldosták a hullámok, és már sírni sem tudott. Mereven bámult maga elé, mintha már nem is lenne képes érezni, érteni. A bátyja elment.